2019-02-15 09:26:03• hírek • Bede Emőke

Kábítószert és több száz lejt találtak két szatmári férfinál

Újabb kábítószeres fiatalokat kerített kézre a Helyi Rendőrség egyik egysége.

A két férfit a Golescu híd alatt érték tetten a rend emberei: a 31 éves H. Tamás és a 20 éves M. Krisztián épp etnobotanikai szert pöfékeltek. Mindkettőjüket előállították, zsebeik átkutatásakor pedig több száz lejre, illetve egy kisméretű simítózáras tasakban növényi eredetű kábítószerre bukkantak. A két fickót ezt követően átadták a Szatmár Megyei Rendőrségnek, akik folytatják az eljárást az ügyben.


Sajnos azonban a valóság még a médiában megjelenő híradásoknál is durvább, a Szatmár megyei drogellenes központ információi szerint ugyanis 10-ből 1 szatmári gyerek rendszeres fogyasztó, a gyerekek már 12-13 éves korukban kapcsolatba kerülnek a különféle tudatmódosító szerekkel.


“A használók száma jelentősen megugrott. Mára a gyerekek 10 százaléka fogyasztott már valamilyen drogot, az átlagéletkoruk pedig évről évre csökken. Ma már nem ritka, hogy 12-13 éves gyerekeknek kell segítenünk, ami a drogellenes központ megalakulásának évében, 2005-ben szinte elképzelhetetlen volt” -mondta el Cornelia Iacob, aki arra is rávilágított, hogy egyáltalán nincs arról szó, hogy csak a mélyszegénységben élőket érintené ez a probléma. Az etnobotanikus szerek ugyanis épp olyan népszerűek a rendezett családi háttérből származó gyerekek és fiatalok körében is.


A középosztály gyerekei általában marihuánát szívnak, viszont vannak olyan esetek is, amikor valaki az extasy, a kokain vagy az amfetaminszármazékok rabja lesz. Ettől sokkal súlyosabb a helyzet a szegényebb környezetekben, ahol nem férnek hozzá ilyen anyagokhoz, ezért saját maguknak állítják össze a kábítószereket. Nem riadnak vissza a patkányméreg vagy a gyomirtó használatától sem. Akik ilyen anyagok segítségével bódítják magukat, nem ritkán a sürgősségi osztályon kötnek ki, ugyanis a különféle keverékek hatása előre nem is látható. Sokan tehát már fiatalkorban belépnek abba az ördögi körforgásba, melyből kilépni segítség nélkül alig lehet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: