2012-12-11 17:41:24• hírek • Póti Orsolya

Tanulmányi kiránduláson vettek részt a refisek

Négy tanár kíséretében látogatták meg Nagyvárad nevezetes épületeit és tanintézményeit december 7-én a Szatmárnémeti Református Gimnázium X. és XI. osztályos diákjai.

A „Lehetőség mindenkinek" (Sansa pentru toti) projekt keretében tanulmányi kirándulásra pályázott a Szatmárnémeti Református Gimnázium, amit meg is nyert, így a Szatmár Megyei Tanács támogatásával néhány diák Nagyváradra utazhatott december 7-én, pénteken.

A kiránduláson résztvevő tanulók december 11-én, délelőtt a főgimnázium dísztermében számoltak be a kirándulásról diáktársaiknak és tanáraiknak. Elmesélték azt, hogy milyen helyeken jártak és egy képösszeállítást is bemutattak.

Simon Levente filozófiatanártól megtudtuk: a kiránduláson azon a X. és XI. osztályos diákok vettek részt, akik kiemelkedő eredményeket értek el a tanulásban.

A diákokat négy tanár - Kovács Gabriella angol tanárnő, Elek Kinga informatika tanárnő, Simon Levente, Csapó-Ilyés Attila földrajz tanár - kísérte el az egy napos rendezvényre, melynek keretében meglátogatták Nagyvárad főbb építészeti nevezetességeit és olyan tanintézményekbe látogattak el, mint a Partiumi Keresztény Egyetem és a „Lorántffy Zsuzsanna" Református Gimnázium.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: