2008-06-11 16:05:00• hírek • Józsa János

Tanárok és diákok együtt szórakoztak

 Jó hangulatban, felszabadultan telt a Hám János Iskolaközpont Sportnapja.

Immár második alkalommal rendezték meg a Hám János Iskolaközpont Sportnapját, amelynek idén is a szatmárnémeti Ifjúsági Tábor és a Dinamo sportpálya szolgált helyszínéül. A jó hangulatú rendezvény kitűnő alkalmat nyújtott arra, hogy a test és a lélek egyszerre legyen edzésben.

Ennek megfelelően alakították ki a programokat, így a sok sportrendezvény mellett -a kicsiknek staféta és torna, a nagyobbaknak foci, strandröplabda, asztalitenisz és lábtenisz- szentmise és közös ebéd is helyet kapott a programban. A rendezvényen sok szülő is részt vett. Ők együtt vetélkedhettek a kicsikkel vagy futballmeccsen mérkőzhettek meg a tanárok csapatával. A sportnap fontos célkitűzése ugyanis közös játék általi, tágabb értelemben vett közösségépítés és személyiségfejlesztés, amely a test és a lélek harmóniáján alapul, pótolni kívánva az intellektus-központú oktatási rendszer hiányosságait.

Ádámkó István, a Hám János Római Katólikus Iskolaközpont igazgatója, a Szatmár.ro-nak elmondta: „A rendezvény tavaly is nagy sikert aratott és a gyerekek, a tanárokkal együtt idén is sokat készültek rá. A diákság igénye az, hogy ezt folytatni kell és folytatni is fogjuk.

Sok rendezvénnyel készültünk, de e mellett például a Szent József a Munkás - katolikus férfiszövetség, a közösség számára bográcsost készített, majd a közösségi szentmisét követően a különféle sporttevékenységekben jeleskedőket jutalmaztuk.

A nap, amely felszabadultan és jó hangulatban telt egy érdekességgel is szolgált: a tanítónők egy 160 kg -os tekercses szalámi kekszet készítettek, amit a diákok a bográcsos után fogyaszthattak el. Ez egy olyan iskolai rendezvény amit nem kell kötelezővé tenni, mert úgy is eljön mindenki.”

 
 
 
 
 
 
 
J.J.
 
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: