2016-03-18 14:51:02• hírek • Kocsis Zoltán

Jürgen Klopp – előtte a múltja!

Folytatódik a címvédő Sevilla furcsa sorozata a spanyol csapatok ellen az Európa Ligában, a kérdés már csak az, hogy ezúttal is végső siker lesz-e a vége. Az EL negyeddöntőjének másik pikáns párosítását a Dortmund és a Liverpool játssza.

Az előző két kiírást megnyerő Sevilla egy másik spanyol gárda, az Athletic Bilbao ellen folytathatja útját a címvédés és a történelmi hármas felé. Már önmagában az is érdekes, hogy a Valencia után újabb spanyol együttest sodort az Athletic útjába a sorsolás, ám a Sevilla ennél is furcsább sorozatot tudhat magáénak. A piros-fehérek ugyanis a legutóbbi három olyan szezonban, amikor megnyerték a trófeát, átgázoltak legalább egy spanyol csapaton: a tavaly a Villarrealon, tavalyelőtt a Betisen és a Valencián, 2007-ben pedig az Osasunán és az Espanyolon....

A Sevilla és a Bilbao bajnoki örökmérlege amúgy meglehetősen kiegyenlített: 146 bajnokiból a Sevilla 60-at, az Athletic pedig 57-et nyert meg.

A negyeddöntők másik slágermeccse a német Borussia Dortmund és az angol Liverpool párharca lesz. Nem csak azért, mert az angol-német összecsapások mindig pikánsak és nem is csak azért, mert a Dortmund a nyolcaddöntőben oda-vissza lejátszotta a pályáról a szintén angol Tottenhamet, hanem elsősorban azért, mert a Liverpool trénere az a Jürgen Klopp, aki ezt megelőzően a Dortmundot edzette és akiért félistenként rajonganak a Borussia ultrái. A BVB elleni siker esetén viszont egy komoly lépést tehet afelé, hogy a Pool szurkolóinak szívébe is örökre belopja magát.

A két csapat amúgy eddig háromszor találkozott egymással. 1966-ban a Kupagyőztesek Európai Kupájának döntőjében a németek 2-1-re nyerni tudtak, 2001-ben viszont a BL-ben a Liverpool 2-0-ra győzött odahaza, Dortmundban pedig nem született gól.

Az európai kupaporond egyetlen, még állva maradt román érintettje Mircea Lucescu, akinek csapata, a Sahtar Donyeck kedvezőnek tűnő ellenfelet kapott a Braga személyében. A két együttes találkozott egymással a BL 2010-es csoportkörében, akkor az ukránok mindkét meccset megnyerték.

A sorozat meglepetéscsapata, az orosz Krasznodart és az olasz Laziót is bravúrral elbúcsúztató Sparta Prága a Villarreallal találkozik.

Az első mérkőzéseket április 7-én, a visszavágókat április 14-én rendezik meg.

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Braga -Sahtar Doneck
Villarreal -Sparta Praha
Athletic Bilbao -Sevilla
Borussia Dortmund -Liverpool

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: