2020-04-09 17:21:30• hírek • MTI

Júniusban kezdhetik tesztelni embereken a Németországban kifejlesztett oltást

Júniusban kezdhetik el tesztelni embereken az új tipusú koronavírus ellen Németországban kifejlesztett védőoltást a feladaton dolgozó biotechnológiai cég csütörtökön ismertetett tervei szerint.

A CureVac szóvivője német hírportálokon ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy a januárban elkezdett fejlesztés mindenben a tervek szerint halad, így már júniusban, legkésőbb pedig júliusban elkezdhetik a klinikai teszteket a tübingeni egyetemi klinikán. Először nagyjából 100 emberen vizsgálják majd a vakcina hatását. Ez a szakasz az adatok elemzésével együtt néhány hétig tart, és ha kedvezőek az eredmények, továbbléphetnek a következő fázisba, amelyben több ezer kísérleti alany bevonásával folytatják az oltóanyag tesztjét.


A társaság korábban ismertetett tervei szerint a legjobb esetben már ősszel elkészülhet az új típusú koronavírus (SARS–CoV-2) elleni védőoltás. Szakértői vélemények alapján ez igen derülátó jóslat. A Robert Koch német országos járványügyi intézet (RKI) szerint inkább 2021 tavaszára várható nagy biztonsággal a világjárvány leállítására alkalmas oltás. Az RKI vezetői rendre hangsúlyozzák, hogy védőoltás és a vírus által okozott betegség (Covid–19) elleni gyógyszer hiányában a járvány csak akkor ér véget, ha az emberek 60-70 százaléka túlesik a fertőzésen.


A CureVac 2000 óta működik, egy kutatói munkacsoport alapította a tübingeni egyetemen. Eredeti szakterülete a daganatos betegségek gyógyítása géntechnológiai megoldásokkal. A részvénytársasági formában működő biotechnológiai cég fő tulajdonosa a legnagyobb európai szoftvercég, a német SAP egyik alapítója, Dietmar Hopp.
 

A vállalat a többi között a német, a kanadai és a japán kormány, és a Bill és Melinda Gates Alapítvány összefogásával a járványok megelőzését szolgáló innovációk támogatására alakított nemzetközi koalíció finanszírozásával vágott bele a fejlesztésbe az év elején.


Sajtójelentések szerint Donald Trump amerikai elnök március elején a cég néhány nappal később távozott vezetőjével folytatott megbeszélésén igyekezett kizárólag országa számára biztosítani a fejlesztés eredményét. A társaság egy március közepén kiadott állásfoglalásában leszögezte, hogy az egész világ rendelkezésére bocsátják a vakcinát, ha sikerül kifejleszteni.

Dietmar Hopp egy interjúban leszögezte: elképzelhetetlen számára, hogy csak az Egyesült Államokban használhassák munkájuk eredményét. Az Európai Bizottság bejelentette, hogy 80 millió euróval támogatják a fejlesztést. A CureVac a legutóbbi adatai szerint évi több száz millió adag védőoltás gyártására alkalmas kapacitással rendelkezik. A tervek szerint a következő két évben bővítik a kapacitást, így elérik az évi több milliárd darabos nagyságrendet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: