2017-06-07 10:18:17• hírek • Szatmár.ro

Június 10-11-én tartják a német népviseletek ünnepét Szatmárnémetiben

Megünneplik a Gute Laune néptánccsoport alapításának a 10. évfordulóját.

A Sathmarense Kulturális Egyesület a Szatmári Német Demokrata Fórummal közösen szervezi meg hagyományteremtő jelleggel a Trachtenfestet, azaz a Népviseletek ünnepét. Számos néptánccsoportot hívtak meg erre, az első alkalommal megszervezett alkalomra. Észak-Erdély számos településéről érkeznek majd Szatmárnémetibe néptánccsoportok és hagyományőrző egyesületek, a Szatmár megyei sváb településektől kezdődően Felsővisón át egészen Nagyváradig.

Június 10-én, szombaton 17 órakor a népviseletbe öltözött táncosok egy felvonuláson vesznek részt Szatmárnémeti régi központjában, majd 17.30-tól a Szatmár Megyei Múzeum előtti téren lépnek fel a tánccsoportok. Ekkor ünneplik majd meg a szatmári Gute Laune néptánccsoport alapításának 10. évfordulóját is. A szervezők ígérete szerint az esemény ideje alatt strudlit és sváb borokat is lehet majd kapni/fogyasztani.

Június 11-én reggel 10 órakor német nyelvű szentmisét tartanak a Kálvária-templomban, majd 11.30-tól a Svábházban előadást és szimpóziumot tartanak a német népviseletekről.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: