2019-08-12 11:34:22• hírek • MTI

Júliusban ismét gyorsult a román éves infláció

Júliusban 4,12 százalék volt a tavalyi hetedik hónaphoz mérten az infláció, ami ismét növekedés az előző hónapban jegyzett 3,8 százalék után - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

Júniusban az éves inflációs ráta 4,10 százalékról mérséklődött 3,8 százalékra, júliusban viszont az éves fogyasztói árindex ismét 4 százalék fölé emelkedett.

 

Júliusban az éves összevetés szerint leginkább az élelmiszerek drágultak, amelyek 5,15 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások 4,11 százalékkal, míg a nem élelmiszerek 3,44 százalékkal drágultak.

 

Júliusban a havi fogyasztói árindex 0,2 százalékkal csökkent júniushoz mérten. Ugyanakkor decemberhez képest a fogyasztói árak 2,77 százalékkal emelkedtek.

 

A román infláció februárban lépett ki a Román Nemzeti Bank (BNR) által kijelölt 1,5-3,5 százalékos célsávból. Előző hónapokban a jegybank vezetősége még arra számított, hogy az év második felében az infláció visszatér az említett sávba, de Mugur Isarescu jegybanki kormányzó a múlt héten közölte: az év végén 4,2 százalékos éves inflációra számítanak, 2020-ban pedig 3,4 százalékos éves inflációt várnak, ami 0,1 százalékponttal haladja meg a korábbi előrejelzést.

 

A központi bank a múlt héten változatlanul 2,50 százalékon hagyta az alapkamatot, amit egyelőre várhatóan nem is emel, hogy egy ilyen intézkedés ne gyengítse még jobban a hitelezést, amelynek növekedési üteme az idén csökkent a januártól érvénybe lépett hitelezési feltétel-szigorításokat követően.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: