2019-11-05 14:44:07• hírek • Bajnai Botond

Július óta 221 kóbor kutyát fogott be a Freelife Egyesület

Szombaton ismét örökbe adó napot szervezett a szatmárnémeti Freelife Egyesület, a menhely önkéntesei ezúttal is az Auchan bevásárlóközpont bejáratánál várták az adományokat.

Kilencből két kutyust sikerült örökbe adni a hétvégi akció során. Domokos Bernadett, az egyesület önkéntese a Szatmár.ro-nak elmondta, örültek annak, hogy mind a két kutyást ugyanaz a család fogadta be, viszont még jobban örültek volna, ha a többi kutyus közül is gazdása talált volna még néhány. Elmondta azt is, hogy adományok is érkeztek: úgy készpénzt, mint kutyaeledelt is ajánlottak fel a szatmáriak az egyesület számára, amiért ezúttal is köszönet jár a hozzájárulóknak.
 

Jelenleg mintegy 500 kutya él a menhelyen, sőt, július elseje óta, amióta a polgármesteri hivatallal megszületett a szerződés, mely értelmében a kóbor ebek befogása is a Freelife feladata, még több kutya kerül a menhelyre.


„Nincs egyszerű dolgunk, sajnos elég nehéz minden helyen egyaránt jól teljesíteni, főként úgy, hogy a menhelyen dolgozók létszáma sem lett több. A személyzet létszáma nem éri el a 10 főt, vannak állandó önkéntesek, és néhány fizetett munkaerő, viszont közülük sem mindenki jelenik meg minden nap a menhelyen, így annak, aki épp szolgálatban van, egy időben több feladattal is meg kell birkóznia, ami nem könnyű feladat” – fogalmazott Domokos Bernadett.
 

Ugyanakkor anyagi tekintetben is nehéz a menhely élete, mivel a polgármesteri hivatal csupán 14 napig biztosítja a kutyák ellátását, illetve minden befogott eb chippelését, oltását, féregtelenítését, ivartalanítását, viszont a 14. nap után az egyesületnek kell megoldania a kutyák eltartását.
 

„Mi továbbra sem vagyunk eutanáziapártiak, így nem tudjunk hogyan fogunk a jövőben megbirkózni a feladatokkal: a kutyák száma nő, az örökbe adásoké csökken, minek köszönhetően folyamatosan növekszik a menhelyen tartott kutyák létszáma is, viszont már most is minden hely tele van” – tette hozzá az egyesület önkéntese.
 

Egyébként július 1-je óta 221 ebet fogtak be a Freelife munkatársai, júliusban 64-et, (52 felnőtt, 12 kölyök), augusztusban 73 (32 felnőtt, 41 kölyök), szeptemberben 38 (22 felnőtt, 16 kölyök), októberben 46 (16 felnőtt, 30 kölyök).

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: