2013-06-13 12:10:02• hírek • Kocsis Zoltán

Július elsejétől jön az e-útidíj Magyarországon

Valamivel több, mint két hét múlva, 2013. július 1-jétől Magyarországon is bevezetik a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési (UD) rendszert, amely a magyar úthálózat (autópályák, autóutak és főutak) kijelölt, összesen 6513 km hosszú szakaszait érinti. A HU-GO névre keresztelt új rendszer megfelel az európai uniós technológiai követelményeknek és az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatás (EETS) irányelveinek, áll az autopalya.hu oldalon.

Július elsejétől tehát minden, 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjármű után fizetni kell. A kifizetendő összeg mértéke függ a megtett kilométertől, az érintett útszakaszok típusától, a jármű kategóriájától. Mindezen változókat figyelembe véve a legkisebb összeg 18,04 forint, a legnagyobb pedig 130,06 forint, amit kilométerenként ki kell majd fizetni.

A kifizetésnek két módja lesz. Az magyarországi utakat gyakran használóknak az autopalya.hu oldal az ún. „fedélzeti eszközt" javasolja. Ennek lényege, hogy az út használója gyakorlatilag szerződést köt az út kezelőjével az általa a jövőben megteendő kilométerek fejében. Ebben az esetben az út használója előre kifizeti az útdíjat egy bizonyos járműre vagy járművekre, egy adott időre és adott kilométerre.

A kifizetés másik módja az  előre megváltott viszonylati jegy. A hamarosan induló ügyfélszolgálati portálon, a www.hu-go.hu oldalon vagy az országszerte több mint 1700 értékesítési ponton lehet majd megváltani a jegyet. Az ember megadja a jármű típusát, az út kezdő és végpontját valamint maximum négy érintési pontot, ezek fejében pedig a rendszer kiszámolja a kifizetendő összeget.

A rendszerben a jogosulatlan úthasználat kiszűrése alapvetően a fixen telepített díjellenőrző állomások és a hordozó járművekbe telepített mobil díjellenőrző berendezések segítségével fog történni. Ennek következtében a szabályszegés észlelése esetében a közigazgatási bírság kiszabására két módon kerülhet sor: megállítás révén vagy megállítás nélkül. Utóbbi esetében postázzák majd a büntetést.

Nem ússzák meg a külföldi szabályszegők sem, rajtuk ugyanis akkor hajthatják majd be a bírságot, amikor l  legközelebb visszatér az országba.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: