2017-07-06 11:00:57• hírek • Szatmár.ro

Július 9-én avatják fel a Lépésházat

Néptánccal és népi művészek kiállításával avatják fel az épületet.

Egy igazi álom vált valóra! A Borókagyökér Egyesület tagjai 2014 júliusában, egy nemzetközi kovácstalálkozón járva láttak egy épületet, amely egyfajta kézműves központ volt - ebből jött az ötlet, hogy Szatmárnémetiben is kellene egy olyan hely, ahol alkotásra, de kiállítások és egyéb rendezvények megszervezésére is lehetőség van. Az ötletet pedig tett követte, 50 lejes "lépés"-adományokból épült fel a Lépésház szatmári és székelyföldi cégeknek, valamint magánszemélyeknek köszönhetően.

Most, három évvel az ötlet után pedig itt a Lépésház felavatásának a pillanata. Július 9-én 11 órai kezdettel lesz az avatással egybekötött rendezvény. 

A megnyitón jelen lesz a Szeredás népzene együttes, táncra perdülnek majd a Röpike, a Ceatara, a Gemeinsam és az ököritófülpösi Fergeteges néptánccsoportok táncosai. Énekelni fognak a Sárándi férfikórus tagjai, Miklovics Pálma és koncertezni fog a Kadarcs népzenei együttes.

Kiállítás is nyílik különböző, vidékünkön kevésbé ismert kézműves termékekből, kiállítanak a Borókagyökér Egyesületnél tanuló mesterek és inasok és láthatjuk majd a nádudvari Népi Kézműves Iskola végzőseinek alkotásait is.

Amennyiben az időjárás megengedi, lesz íjászbemutató a Corvus Regia Egyesület tagjaival, a gyerekeket pedig sok-sok népi gyermekjáték várja majd a Nagyrét utcai Lépésház udvarára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: