2016-07-18 19:02:48• hírek • Szatmár.ro

Július 26-án köthetik meg a megyei utak karbantartásáról szóló keretszerződést

A hétfői rendes havi tanácsülésen az ellenzéki politikai formációk képviselői a megyei utak állapotára hívták fel a figyelmet. Pataki Csaba tanácselnök kijelentette: közel állnak hozzá, hogy lezárják az utak karbantartásáról szóló közbeszerzést. Július 26-án meg is köthetik a szerződést - amennyiben az eljárás kapcsán nem érkezik fellebbezés.

A tanácsülés Egyebek pontjában Pintér József ALDE-párti tanácsos közölte, hogy a Tasnádszántóra vezető 108M jelzésű megyei út olyan rossz állapotban van, hogy közlekedni sem lehet rajta. Az elmúlt időszakban a mezőgazdasági gépek tovább rontották az út állapotát, emiatt a nap mint nap arra járók az út lezárását is kitűzték tiltakozásul - ami végül nem valósult meg.

Pataki Csaba megyei tanácselnök elmondta: a szóban forgó útszakasz a Helyi Fejlesztési Program (PNDL) által finanszírozott projektben újul meg, a terepet pedig át is adták a kivitelező cégnek. A kivitelezők dolga az is, hogy biztosítsák az út járhatóságát, amíg a felújítás el nem készül. "Felszólítottam a cég vezetőit, hogy hozzák haszálható állapotba a szóban forgó utat, amíg újra nem aszfaltozzák" - mondta el a Szatmár.ro-nak Pataki. Azt is megtudtuk, hogy a megyei utak állapotának felmérése folyamatban van.

"Szatmár megyében kétféle megyei út létezik. Az egyik az, amlyiket hamarosan PNDL-támogatással felújítunk. A többi utat az a cég hozza rendbe, amellyel a Szatmár Megyei Tanács szerződést köt 4 évre, az utak nyári karbantartására" - magyarázta Pataki. Az ezzel kapcsolatos közbeszerzés a vége felé közeledik, július 26-án meg is lehetne kötni a keretszerződést a nyertes céggel - feltéve ha nem támadja meg más vállalkozás az eljárás eredményét.

Az egyik PSD-párti tanácsos a Homoród felé vezető út minőségét kifogásolta. Pataki elmondta, az út felújítása már zajlana, ha a Botosani-i Tehnic Asist cég nem fellebbezte volna meg a közbeszerzési eljárás eredményét...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: