2009-05-07 16:32:36• hírek • Kocsis Zoltán

Érdeklődnek a Mercedes KERS-je iránt

A stuttgarti gyár sikeres fejlesztése kapatos, a Renault viszont lemondott róla.

Nem váltotta meg a világot és a hozzá fűzött reményeket a kinetikus energia-visszanyerő rendszer, a KERS, amelyet csak néhány istálló használt az első négy futamon - több-kevesebb sikerrel.

Leginkább a Mercedes lehet elégedett a fejlesztésével, mert több istálló is hajlandóságot mutat a technológia megvétele iránt, legalábbis Norbert Haug motorsport-igazgató szerint. „Számos megkeresésünk van olyan csapatoktól, akik csak 2010-ben szeretnének beszállni a Forma1-be és olyanok részéről is, akik most is szerepelnek a sorozatban".

Nem ennyire elégedett az alkatrésszel a Renault, amely az első négy futam után kiveszi azt az autójából. A következő, Spanyol Nagydíjon a mérnökök inkább az új fejlesztésekre koncentrálnak, míg Monacóban amúgy is kevés hasznát vennék.

Alonso ugyanakkor nem szeretné teljesen elfelejteni az alkatrészt, szerinte ugyanis az olyan gyors pályákon, mint amilyen a belga vagy az olasz, igenis hasznos lehet. Ezért az istálló mérnökei tovább szeretnék fejleszteni az igen súlyos alkatrészt, hogy az augusztusi, Belga Nagydíjra az igazi segítség lehessen.

Hasonlóképpen kiveszi a KERS-et az autóiból a BMW is, míg a Force India csak a június 12-én esedékes Német Nagydíjon használja majd először. Ellenkező úton halad viszont a Ferrari, amely pont Barcelonában használja majd először az energia-visszanyerőt.

Érdeklődnek a Mercedes KERS-je iránt

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: