2010-04-29 16:53:23• hírek • Szatmar.ro

Jövőre visszatérhet a KERS

A FOTA döntése alapján a Michelin vagy az Avon lesz a Forma1 gumiszállítója.

A tavalyi szezon elején forradalmi újításként harangozták be a szakemberek a kinetikus energia-visszanyerő rendszert, a KERS-t. És bár egyes csapatok tényleg sokat profitáltak az alkatrészből (igaz, másoknak sok problémát okozott), a szerkezet mégis lekerült az idei autókról, aminek nagy részt anyagi okai voltak.

Az eredeti elképzelések szerint 2013-ban „térhetett volna vissza" a KERS az autókra, ám jelen pillanatban egyre nagyobb az esély arra, hogy már jövőre ismét bevessék a szerkezetet. Ez derül ki legalábbis Sam Michael, a Williams technikai igazgatójának kijelentéséből. „Elsősorban a Ferrari és a Renault jelezte, hogy egy egy millió euró alatti KERS érdekelné őket. A Williams pedig mindig is támogatta ennek alkalmazását."

Infobox
h
A KERS összegyűjtötte és elraktározta az autók fékezési energiáját, amit később körönként mintegy hét másodpercig használhattak a pilóták.
h

Az ausztrál sportvezető a Forma1-ben szereplő csapatok érdekvédelmi szervezetének, a FOTA-nak a legutóbbi gyűléséről azt is elmondta, hogy sikerült leszűkíteni a potenciális gumiszállítók körét. A jelenlegi szállító, a japán Bridgestone ugyanis a szezon végén kiszáll, helyét a francia Michelin vagy az amerikai Avon veheti át.


Jövőre Michelin vagy Avon lehet a Williamseken
Jövőre Michelin vagy Avon lehet a Williamseken


„Az Avon jóval olcsóbb, de kevésbé ismert, termékeik kevésbé bizonyítottak még, míg a Michelin néhány éve még a Forma1-ben szerepelt. De az ajánlatok között hatalmas szakadék tátong", vázolta fel a Michael az ár és a minőség jelentette dilemmát.

A Williams munkatársa azt is elmondta, az olasz Pirelli is szívesen beszállna a száguldó cirkuszba, ám ezt a lehetőséget a csapatok képviselői kizárták.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: