2011-07-18 13:36:57• hírek • Kocsis Zoltán

Jövőre a Károlyi úton lesz a sor

Az idén már elkészült a Henri Coanda („Batizi út" eleje) és a Mihai Viteazul (Rákóczi) utcák teljes mértékű felújítása, jövőre pedig újabb nagyszabású rehabilitálási munkálatok vannak kilátásban Szatmárnémetiben: a Károlyi út, a Rosetti utca és a Lucian Blaga sugárút is munkagépek hatalmába kerülhetnek.

Amíg a Rosetti utca felújítását már hónapokkal ezelőtt bejelentette a Polgármesteri Hivatal, a Lucian Blaga rehabilitálása pedig még csak az elképzelés szintjén létezik, addig a Károlyi út teljes átépítésének tervei már készülőben vannak, tudtuk meg Ilyés Gyulától.

A polgármester elmondta, ez egy hatalmas munka lesz, mivel a város egyik legfontosabb kivezető útjának egyes részeit különböző technikai állapotok jellemzik. Egyrészt, mert a teljes út tele van toldásokkal-foldásokkal, másrészt pedig mert a Brandusa utca sarkától az országútig terjedő részig az alap sincs a megfelelő állapotban, a vízelfolyás sincs kellőképpen megoldva. Ezzel szemben a Golescu híd és a Burgya sarok közötti részen viszonylag jónak mondható alappal rendelkezik, ennek ellenére a város vezetése ezt is fel szeretné újítani.

„Bár ez komoly közlekedési gondokat okoz majd, ezt az áldozat fel kell vállalnunk, ugyanis ez az út eléggé tönkrement az utóbbi években és a toldásokkal csak ideiglenesen tudjuk megoldani a gondokat", mondta Ilyés.

Aki elárulta azt is, hogy a következő esztendőben a Lucian Blaga sugárút felújítása is tervbe van véve. „Minden utat időről időre újra kell önteni, mert különben tönkremegy. Lassan a Lucian Blaga is ebbe a stádiumba kerül, ezért azt is szeretnénk felújítani", mondta a polgármester.



Arra a kényelmetlen kérdésre, hogy miért van annyi gond a város útjaival, Ilyés több részre bontotta a választ. „Eltekintve azon eseteket, amikor a kivitelező cég vét valami hibát, összességében három problémával kell szembenéznünk. Egyrészt ne feledjük, hogy a város nagy része, a régi központot kivéve, régi mocsaras részen fekszik, ami befolyásolja a talaj struktúráját. Amikor például Brassóban voltam, meglepődve tapasztaltam, hogy ott alig kell alapot csinálniuk... Másrészt, az utcák alapjai elöregedtek és nem voltak soha igazán megfelelőek, harmadrészt pedig a kanalizálási rendszer okozta gondokat sem szabad figyelmen kívül hagyni".

Addig is, amíg  megkezdődik a Károlyi út és a Lucian Blaga teljes felújítása, a polgármester ígérete szerint napokon belül munkagépek jelennek meg ezek találkozási pontjánál. A gépek és munkások feladata az lesz, hogy eltüntesse azt a több centinyi szintkülönbséget, amit a teherautók „süllyesztettek" a Decebal híd bal oldali lejáratának középső sávjába.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: