2017-06-26 12:39:30• hírek • Szatmár.ro

Jövő tavasszal nyithat a NEPI-pláza

A Teleki (Avram Iancu) utcában egy ház helyére klinikát építene egy befektető.

Két ügyben tartottak közmeghallgatást a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal gyűléstermében hétfőn délben, ám egyik esetben sem vettek részt olyanok, akik tiltakoznának a fejlesztések ellen.

Az Avram Iancu utca 27. szám alatt található lakóház helyére egy befektető P+2-es, azaz háromszintes klinikát építene. Mivel az utcában csak lakóházakat lehet különösebb bonyodalmak nélkül építeni, ezért a klinika-építéshez egy részleges városrendezési tervet kell majd elfogadniuk a tanácsosoknak. Az építtető azonban nem siet, ugyanis pályázaton támogatást próbál majd szerezni az építkezéshez.

Ennél valószínűleg jóval hamarabb épül meg a New Europe Property Investments (NEPI) rég várt bevásárlóközpontja. Ennek építésével kapcsolatban sem tiltakozott a helyszínen senki. Mint kiderült, a befektetési alap nagyon jól halad a tervezéssel és az építkezéshez szükséges engedélyek beszerzésével. A terület-gondok is megoldódtak, minden olyan földterület a birtokukban van, amelyre építeni szeretnének.

Koraősszel kezdetét is veheti a munka, amely legfeljebb hat hónapot tart - ám a szakértők szernt akár 4-5 hónap alatt is elkészülhetnek. Ugyanis nagyon komolyan veszik a szatmári projektet és mihamarabb megnyitnák a bevásárlóközpontot. Már több nagy romániai tervezési és építőipari vállalat verseng a munkáért.

Kiderült az is, hogy jó úton halad a Szamoson épített, a pláza-befektető által is támogatott gyalogoshíd megtervezése is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: