2009-10-13 13:40:37• hírek • Ferenczi Noémi

Jövő héttől igényelhető a biometrikus útlevél

Az öt évig érvényes biometrikus útlevelet harminc napon belül veheti kézbe tulajdonosa 234 lejes kibocsátási díj, és 32 lejes konzuli illeték ellenében.

Október 19-től, vagyis hétfőtől a szatmári útlevélkibocsátó hivatal is átáll a biometrikus útlevélre. Románia az Európai Unió első olyan tagállama, ahol bevezették a mindkét biometriai elemet - arcképet és ujjlenyomatokat is - tartalmazó útlevelet. Ez bizonyos nehézségeket okozott az új dokumentumok előállításához szükséges berendezések üzembe helyezése kapcsán, mivel ezek az útlevelek több biztonsági elemet tartalmaznak, mint a „hagyományos" dokumentumok - mondta el az első Hargita megyében kiállított biometrikus útlevél átvétele alkalmából szervezett  ünnepségen az Országos Útlevél-főigazgatóság vezetője, Aurel Vasile Sime. Hargita megye egyébként az első Erdélyben, ahol elkezdődött a biometrikus útlevelek kibocsátása, országos szinten pedig a kilencedik ahol már működik az új rendszer.

A biometrikus útlevél tartalmaz egy mikrocsipet, amely az összes személyi adat mellett tárolja tulajdonosa arcképét, és két-két ujjának lenyomatát is. Az öt évig érvényes útlevelet harminc napon belül veheti kézbe tulajdonosa 234 lejes kibocsátási díj, és 32 lejes konzuli illeték ellenében. Az ideiglenes dokumentumok 64,20 kibocsátási illeték, 32 lej konzuli illeték, valamint 100 lej plusz illeték ellenében váltható ki.

Az ideiglenes útlevelek kiváltása három napon belül lehetséges, a külföldön kérelmezett útleveleké pedig 90 napot vesz igénybe.

A szatmárnémeti útlevélosztályon ezekben a napokban folyik az új rendszerre való átállás. Emiatt nem vesznek át újabb kérelmeket, továbbá az avasfelsőfalui, nagykárolyi, tasnádi és sárközújlaki hivataloknál sem lehet kérlemeket benyújtani. Október 19-től azonban visszaáll az ügyfélszolgálati rendszer.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: