2018-07-10 11:55:14• hírek • Bede Emőke

Jövő héten kezdődik a körgyűrű építésének első szakasza

Kedden délben a város elöljárói arról számoltak be, hogy jövő héten végre eldördül az a startpisztoly is, mely a szatmári körgyűrű építésének tényleges kezdetét jelzi.

A sajtótájékoztatón a helyi önkormányzat képviseletében jelen volt Kereskényi Gábor polgármester és Adrian Albu alpolgármester, a háromtagú -  Itinera SPA - Collini Lavori SPA - Via Design SRL – kivitelező konzorcium nevében pedig Mircea Ignat nyilatkozott.
 

Az elkerülő útról szóló, 68 millió euró + áfa összértékű szerződést még 2015-ben írták alá, azonban hamarosan egy újabb kulcsfontosságú mérföldkőhöz érkezik az ügy, hiszen jövő héten elkezdődnek a tényleges építkezések –osztotta meg a hírt a sajtó képviselőivel a polgármester.



 

Hétfőn egyszerre két csapat áll majd munkába: egyik a Dana Hotel felől közelít a Szamos irányába, a másik pedig Pete felől –tájékoztatta a sajtó képviselőit Ignat, majd azt is hozzáfűzte, hogy ha minden az ütemtervnek megfelelően halad, akkor a Szamos jobb és bal partját összekötő híd 2019 közepére készülhet el.
 

A munkálatokkal kapcsolatban Adrian Albu alpolgármester arra hívta fel az érintett területek egykori tulajdonosait, hogy az ott termesztett növényeket takarítsák be a munkakezdésig. Jövő héten ugyanis már teherautók és munkagépek megjelentésére lehet számítani a zónában. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: