2005-07-10 23:32:01• hírek • Szatmar.ro

Jóváhagyták a kölcsönt

A hétfői tanácsülésen hagyta jóvá a megyei tanács a kölcsönfelvételt.

A Szatmár Megyei Tanács 2004 július 11.-i gyűlésén elfogadta az egyik legfontosabb döntést az utóbbi időben, 80 millió új lejt vesz fel kölcsön formájában a BCR-től. A gyűlésen azért nem ment minden olyan egyszerűen. A tanácsülést az elnök négy nappal hamarabb hívta össze, mivel kedd reggel tárgyalta a pénzügyminisztérium a hasonló jellegű kéréseket, jóváhagyásuk nélkül nem veheti fel a tanács az összeget. A Liberális Párt tanácsosai nehezményezték a korai időpontot (reggel 9 óra) és a négy napos időt ami rendelkezésükre állt az anyagok tanulmányozására. Az elnök viszont pont a jelenlegi instabil politikai helyzet és a várhatóan kb. egy hónap múlva esedékes következő hasonló minisztériumi ülés miatt kellett és ragaszkodott a gyűlés időpontjához.

Szerencsére a tanács RMDSZ frakciója teljes létszámban jelen volt és a Szociáldemokrata Párt tagjai is majdnem teljes létszámban megjelentek (egyikük a szünet után érkezett meg) így meg volt a kétharmad a 33 tanácsosból 22-nek kellett megszavaznia a határozat tervezetet.

A kölcsön nagyon kedvező feltételekkel áll a Megyei Tanács rendelkezésére, így több községben elkezdődhet a gázbevezetés, útkorszerűsítések, a lunaforrási sípálya építése, amelyre pályázati pénz is van, de a kölcsönből fedezik a beruházás önrészét, a terelőút és más beruházások.

Szabó István megyei tanácselnök azonnal indult Bukarestbe és a másnapi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a minisztérium jóváhagyta a kölcsön felvételét, és a szerződés aláírása után elkezdődhetnek a beruházások.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: