2016-02-03 10:52:39• hírek • MTI

Lemondott a legfőbb ügyész

Lemondott hivataláról Tiberiu Nitu, Románia legfőbb ügyésze kedden, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) azt állította: jogtalanul állapodott meg a belügyminisztériummal rendőri felvezetés rendszeres igénybe vételéről.

A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnököknek jár konvoj, a miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel, a legfőbb ügyészt pedig a törvény nem említi. Nitu autójának tavaly átlagosan napi két alkalommal nyitottak utat a rendőrök egy, a belügyminisztériummal 2014-ben kötött megállapodás alapján.

A legfőbb ügyészt Gabriel Oprea volt belügyminiszter és kormányfőhelyettes "rántotta magával", aki ellen múlt héten kezdeményezett bűnvádi eljárást hivatali visszaélés gyanújával a DNA. Oprea - aki háromszor gyakrabban száguldozott konvojjal, mint az államfő - akkor került a román sajtó célkeresztjébe, amikor tavaly októberben a konvoját felvezető motoros rendőrök egyike halálos közlekedési balesetet szenvedett.

A DNA ügyészei az Oprea-ügyen kiadott múlt heti közleményükben nem közölték, hogy hivatali felettesük, Tiberiu Nitu ellen indítottak-e bűnvádi eljárást vagy sem, de megjegyezték: visszaélésnek tartják, hogy a belügyminiszter közlekedési rendőröket rendelt a legfőbb ügyész mellé. Nitu azóta több ízben jelezte: ő nem igényelt konvojt, és nem követett el törvénytelenséget, végül mégis bejelentette lemondását, mivel - az egyre hangosabb médiabotrány közepette - maga is tarthatatlannak érezte, hogy az igazságszolgáltatás egyik kulcsintézményének hitelét a törvénytelenség gyanúja ássa alá.

Nitunak májusban járt volna le hároméves legfőbb ügyészi mandátuma. Utódját az igazságügyi miniszter javaslatára az államfő nevezi ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: