2010-11-21 15:31:37• hírek • Szatmár.ro

Jótékonysági batyus bál

Jól sikerült a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont Adsomatum Szülőegyesületének idei batyus bálja. Ebben az évben audio-vizuális didaktikai segédeszközökre gyűjtöttek.

A Hám János Iskolaközpont szülői közössége ezúttal is bebizonyította, képes összefogni amikor egy közös cél megvalósításáról van szó. A tavalyelőtti batyus bálon például a tornaterem rendbetételére gyűjtöttek, tavaly az iskolaközpont dísztermének hangosítására, ebben az évben pedig audio-vizuális didaktikai segédeszközökre fogják fordítani a 15 lejes jegyekből befolyó összeget.

Az idei szülőbál pénteken este került megrendezésre a Szent Alajos Konviktusban. A batyukból előkerülő svédasztalos vacsora elfogyasztása után szórakoztató műsor következett. Az esten felléptek és üriási sikert arattak a tanítónők, akik „szőke nős", vidám jelenteket adtak elő, majd egy táncjelenettel - az Aqua együttes Barbie girl című számára - kápráztatták el a közönséget, ezt követően pedig az iskola tanári közösségének produkciója következett.

A tanárok - Frigy Szabolcs, Varga György, Gnánt Zoltán, Csapó Ilyés Attila, Egeli Ferenc - Ádámkó István igazgatóval az élen az idei, 2010-es foci világajnokság hivatalos dalát dolgozták fel. A bemutatott sajátos koreográfia, és természetesen a dalhoz illő jelmez számos vidám pillanatot szerzett a jelenlévőknek.

A vidám jelentek, szórakoztató műsorok mellett volt tombolasorsolás is, a táncmulatság pedig a hajnali órákig tartott. Az idei szülőbálon közel kétszázan vettek részt. Jó alkalom volt ez nem csak a közös mulatozásra, hanem az ismerkedésre, beszélgetésre is.


Jó hangulatú volt a batyus bál
Jó hangulatú volt a batyus bál


A tanárok felejthetetlen műsort adtak elő
A tanárok felejthetetlen műsort adtak elő


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: