2015-05-21 10:40:12• hírek • Szatmár.ro

Jótékonysági Maraton - már tart az előregisztráció

Várják az előregisztrálni szándékozókat a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által kilencedik alkalommal szervezett, május 23-án, szombaton tartandó Jótékonysági Maratonra. Eddig több mint 50 személy iratkozott fel a karitatív gyaloglásra.

Aki előregisztrálni szeretne, az május 22-ig még megteheti a szervezet Libertatii tér 20. szám alatti Caritas székházában, 8 és 16 óra között. Az esemény napján a regisztráció reggel 07.45-kor kezdődik, majd 08.45-kor dördül el a rajtpisztoly.

A maratonnal egyidőben zajló események miatt az előzetesen közölt útvonal kissé változott. Ennek értelmében a résztvevők a következő útvonalon fognak gyalogolni: Libertatii tér - Alexandru Ioan Cuza utca - Vasile Lucaciu utca - Mihai Viteazul utca - Kálvin tér - Stefan cel Mare utca - Ady Endre utca - Gheorghe Baritiu utca - Gorunului utca - Aquastar Aquapark (hátsó, új szárny felőli bejárat).

A célba érkezést követően a résztvevőket számos izgalmas program, ingyen miccs és víz, meglepetések és tombola várja majd az Aquapark, medencéktől elkerített szabadidős tevékenységeknek fenntartott részén. A szervezők kérik a résztvevőket, hogy aki ki akarja használni a kedvezményes fürdőzési lehetőséget, az vigyen magával fürdőruhát. Tombolát is szerveznek - annak főnyereménye egy kerékpár.

A szervezők megkérnek minden kedves résztvevőt, hogy a szolidaritás nevében lehetőség szerint öltsenek piros vagy fehér színű trikót.

Az esemény fő támogatója az Autonet, amely minden résztvevő után egy bizonyos összeget ajánl fel a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet nyilvántartásában szereplő fogyatékos személyek megsegítése céljából. Az esemény után a résztvevők a Transurban 3-as számú buszával juthatnak vissza a városba.

Az érdeklődők a részvételi díj befizetése által személyesen is támogathatják az ügyet. Ez egy személyre 9 lejbe kerül, hét éves kor alatt ingyenes, csoportos jelentkezések esetében pedig kedvezményes díjak lépnek érvénybe, így 3 fős csoportok felett személyenként 7 lej, iskolai osztályok esetében 15 fő felett személyenként 4 lej a részvételi díj.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: