2013-10-24 13:48:17• hírek • Szatmár.ro

Jótékony célú szülői bált tart a Kölcsey

November 8-án 20 órai kezdettel tartják a bált, amelynek bevételeit a pince egy részének felújítására fordítják.

A tavalyi évben megtartott szülői bál sikerén felbuzdulva, idén is szülői jótékonysági bált szervez a Kölcsey Ferenc Főgimnázium. Pataki Enikő igazgatótól megtudtuk, hogy a tavaly összegyűlt összeget egy hangosító-berendezés megvásárlására, illetve az iskolaudvar egyik részének rendbetételére költötték. S bár az iskola új otthonán az elmúlt időszakban rengeteget javítottak, munka még akad bőven, az anyagi források azonban meglehetősen szűkösek.

A november 8-án megrendezésre kerülő jótékonysági bál bevételét az iskola tornatermének tehermentesítésére költenék - azaz a tornaterem alatt található nagy pincehelyiséget tetetnék rendbe, ahol talajtornázni, asztaliteniszezni lehetne, szükség esetén pedig klubhelyiségként is működne.

- A tornatermünk kicsi, 200-250 négyzetméteres. Hetente tíz olyan alkalom is van, amikor két osztálynak egyszerre kell használnia ezt, ami 50-60 gyermeket jelent, ilyenkor még szűkebb a tér. A tornaterem alatt, az alagsorban van egy ugyanakkora terem, mint amit most használunk, ezt ha sikerülne felújítani, sok örömet okozna a diákoknak - magyarázza Pataki Enikő.

S bár szülői bálként van meghirdetve a rendezvény, természetesen nem csak szülőket várnak, hanem volt diákokat is, és mindenkit, akiknek kicsit is fontos az iskola sorsa.

A részvételi díj egy személy esetében 80 lej, két személy esetében pedig 140 lej. Ez az összeg tartalmazza a menüt - előétel, főétel, töltöttkáposzta, desszert, ásványvíz, kávé, bor -, a jó hangulatról pedig Merk Annamária és zenésztársa fog gondoskodni.

- A tavalyi bál hangulata nagyon jó volt, akik akkor itt voltak, nagyon jó élményekkel tértek haza. Reméljük az idei bálunk is nagy sikernek örvend majd - mondja az igazgatónő.

A szüreti bálra jegyeket az iskola titkárságán lehet vásárolni hétköznaponként 9 és 14 óra között, illetve helyet foglalni telefonon is lehet a 0261-711-929-es telefonszámon.

A felújítsára váró teremben spártaiak a körülmények

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: