2009-06-09 15:39:03• hírek • Ferenczi Noémi

Jótékony célú Mindhalálig Beatles

Jótékonysági előadással segítik a színház egyik súlyos beteg munkatársát a Harag György Társulat színművészei.

A társulat tagjai két jótékonysági előadásra készülnek, melyen a Mindhalálig Beatles című zenés darabot fogják előadni. Elsőként június 17-dikén, szerdán este 19 órai kezdettel a szatmárnémeti Északi Színház színpadán, majd június 23-dikán, kedden este 21 órától Nagykárolyban adják elő a Mindhalálig Beatlest. Ez utóbbira szokatlan helyszínen fog sor kerülni. A Mindhalálig Beatles előadásnak a nagykárolyi strand ad majd otthont.

„Ez úton is szeretnénk megköszönni a nagykárolyi strand tulajdonosának hozzájárulását a gyűjtési akcióhoz. A közönség számára ülőhelyek is biztosítva lesznek"- nyilatkozta Stier Péter, a színház gazdasági igazgatója. Egy jegy ára úgy Szatmárnémetiben, mint Nagykárolyban 10 lej lesz.

Nem véletlen, hogy a Mindhalálig Beatles című előadást tűzték ismét műsorra, hiszen a 2008/2009-es évadban ez az előadás nyerte el leginkább a szatmári közönség tetszését.

A múlt pénteki évadzáró gálán egyébként képaukció keretében gyűjtöttek támogatást az említett színházi munkatárs megsegítésére. Az árverés sikeresen végződött, mind a hat aukcióra bocsátott olajfestmény gazdára talált, így összesen 3300 lej gyűlt össze - mondta el megkeresésünkre Stier Péter igazgató.


Jelenet a Mindhalálig Beatles című darabból
Jelenet a Mindhalálig Beatles című darabból


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: