2010-12-08 13:59:12• hírek • Szatmar.ro

Jól szerepelt az önkormányzat

Maximális pontszámot ért el Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala egy olyan felmérésen, amely a hivatal és a polgárok kapcsolatát elemezte.

Úgy tűnik Szatmárnémetiben jól működnek a dolgok, ezt mutatja legalábbis az a felmérés, amelyet a Lakossági Tanácsadó Irodák Országos Egyesülete végzett el közösen a Nyilvános Részvételért Forrásközpont. Ezt a kutatást Izland kormánya, Liechtenstein és Norvégia támogatta a Gazdasági Mechanizmus az Európai Gazdasági Térségben program keretében.

Kiderült, hogy Szatmárnémeti mindegyik tesztelt várost felülmúlta: első helyen áll, háta mögött hagyva az ország összes többi megyeszékhelyét. Ez azt jelenti, hogy a helyi hatóságok jó kapcsolatot tartanak fenn a polgárokkal, biztosított az átláthatóság és az információkhoz való hozzájutás.

Ahhoz, hogy ezt megállapítsák, egy komplex folyamaton esett át a város. A helyi hatóságok munkájában megvizsgálták többek között azt is, hogy a döntések valóban a polgárok javát szolgálja-e és hogy a városatyák mennyire veszik figyelembe a lakosok akaratát, de amint ez kiderült, ebben is jól szerepeltek (legalábbis a 2008-as évben, hiszen a felmérés erre az évre érvényes).

Ilyés Gyula polgármester elmondása szerint, amennyiben újabb felmérést végeznének a 2009-es, illetve a 2010-es évről, minden bizonnyal szintén jelesre szerepelne az önkormányzat, hiszen azóta még több újítást vezettek be a tájékoztatásra, az átlátszhatóságra, illetve a lakossággal történő könnyebb kommunikációra.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: