2016-04-04 16:45:55• hírek • Szatmár.ro

Jól sikerült az idei borverseny Szatmárhegyen

Kitűnő volt az időjárás, idén is Tóth István vendégházában tartották a megmérettetést.

Idén is bebizonyosodott, hogy a Szatmárhegyi Borversenynek nincs is jobb helyszíne, mint Tóth Istvánék vendégháza. A tavalyi évhez hasonlóan ugyanis idén is ott tartották a nemes nedűk megmérettetését. Amíg a zsűri a 39 mintát kóstolgatta, addig a résztvevőknek lehetőségük nyílt a friss levegőn, a tavaszi napsütésben megbeszélni a borkészítés csínját-bínját, megosztani tapasztalataikat, a frissen megismert technikákat egymással, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy kitűnő minőségű borok készüljenek Szatmárhegyen.

Az Umhauser Valériából, Serli Tündéből és Cristian Jungestanból álló zsűri tizennyolc vörösbort és huszenegy fehéret kóstolt és értékelt. A fehérborok versenyében Leiher Dániel bora szerezte a legtöbb - 18,63 pontot. A vörösborok versenyét 18,70 ponttal Raduc Constantin nyerte.

"Nagyon jó volt a hangulat, mi úgy 40 résztvevőre számítottunk, ezzel szemben hatvanan vettek részt a versenyen, na meg az azt követő csapatépítésen" - mondta el a Szatmár.ro-nak Szűcs Szabolcs, Szatmárhegy község polgármestere.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: