2010-02-27 20:13:35• hírek • MTI/EFE

Jól megy a francia színészeknek

Jean Dujardin, Dany Boob és Sophie Marceau vezeti a legjobban kereső francia színészek listáját - derült ki a Le Figaro című lap éves összesítéséből, amelyet a César-díjak átadása előtt közöltek.

A Lucky Luke, valamint az OSS 117: Képtelen kémregény című filmekből ismert Jean Dujardin 4,4 millió euróval gazdagodott a tavalyi évben, ezzel első ízben került a bevételi lista élére. A producerként és rendezőként is tevékenykedő színészt idén két filmben, Bertrand Blier Le Bruit des glacons, valamint Guillaume Canet Les Petits Mouchoirs című alkotásában is láthatja a közönség.

Dujardint a tavalyi listavezető Dany Boon követi, aki a lap szerint filmenként 2,5 millió eurós ajánlatot kap. A színész 2009-ben Az isten hozott az isten háta mögött című filmmel ért el bevételi rekordot.
Az első tízben szereplő színésznők közül Sophie Marceau "csípte el" a legjobb helyet, ő a harmadik a listán. Az éppen harminc évvel ezelőtt kamaszként a Házibuli című filmmel befutott sztár tavaly olyan filmeknek köszönhette sikerét, mint a LOL és a De l'autre coté de lit, amelyekért szerepenként 765 ezer euróval gazdagodott.

A dobogóról leszorulva a negyedik helyen Kad Merad, az ötödiken pedig Guillaume Canet áll. A hatodik Mathilde Seigner lett, őt valamivel több mint kétmillió eurós keresettel a hetedik helyen Jean Reno követi. Nyolcadik lett Gad Elmaleh, míg a kilencedik Gérard Lanvin. A lista tizedik helyén Audrey Tautou szerepel másfél millió eurós fizetéssel.
Audrey Tautou filmenkénti másfél millió eurós keresetével a legjobban fizetett francia színésznő, de évenként általában csak egy filmet vállal, 2009-ben ez a Coco Chanel életéről szóló alkotás volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: