2016-01-04 16:18:15• hírek • Szatmár.ro

Jól kifárasztotta Manit a mért szakasz nélküli etap

Mint azt már megírtuk, az El Nino vihar igencsak átalakította az idei Dakar rali programját. Január 3-án a szervezők a vihar miatt kénytelenek voltak törölni a gyorsasági szakaszt, január 4-én pedig a speciális szakaszt közel 200 kilométerrel rövidítették le.

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője, Gyenes Emánuel január 3-án a motorosok közül 26.-ként vágott neki a futamnak, ugyanis a január 2-án megtartott prológon a 26. helyen végzett. Ez pedig azt jelentette, hogy az első helyezett spanyol Barreda Borttól 23 másodperccel volt lemaradva.

„A prológon elért eredménnyel elégedett vagyok, a motorral is kezdek összeszokni. A január 3-i nap nehéz volt, annak ellenére, hogy törölték a gyorsasági szakasz. A telefonom hajnali 3.35-kor ébresztett, a start 4 órakor kezdődött. Én 4.53-kor keltem útra, 320 kilométert motoroztam a speciális szakasz kiindulópontjáig, ebből vagy 100 kilométert hidegben, szélben, esőben. Össze voltam fagyva, hiszen senki sem számított ilyen időjárásra. Egy benzinkútnál vártuk a többi motorossal a szervezők döntését. Miután kiderült, hogy törölték a gyorsasági szakaszt, még 300 kilométert motoroztunk Villa Carlos Paz-ig, a már említett körülmények között" - nyilatkozta a 33-as rajtszámmal versenyző Gyenes Emánuel.

Január 4-én a program szerint Villa Carlos Paz és Termas Rio Hondo között 786 kilométer várt a motorosokra, amiből 450 kilométer a mért szakasz. Pontosabban ennyi lett volna, ám a szervezők szintén az időjárás miatt 250 kilométerre rövidítették a mért szakaszt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: