2009-05-22 13:29:02• hírek • Czinzel László

Történelmi programok a családi hétvégén

A Kossuth kertben, a családi hétvége keretében rendezett történelmi programok vezérgondolatát a 160 éve lezajlott dicsőséges Tavaszi Hadjárat adja.

1849 tavaszán a frissen szervezett honvédhadsereg győzelmes ütközetek sorozatával kiszorította az országból az ellenség jól felszerelt, túlerőben lévő erőit. A győzelmek csúcspontját Budavár visszavétele jelentette 1849 május 21-én. Mindez azért történhetett így, mert alig egy évvel korábban, 1848 március 15.-én, a magyar politikai elit elfogadta és konszenzussal gyakorlatba ültette a polgári nemzet kialakulásának legfontosabb feltételeit. Ekkora értek meg a 12 pont eredményei. Világossá vált, hogy a Magyar állam önállóan is megállja a helyét, nincs szükség külső gyámkodásra, sőt, ütőképes hadsereget is fel tud állítani, amely eredményesen verte vissza a császári csapatokat.

Szombaton, május 23.-án 12.00 órától történelmi sátor várja az érdeklődőket a Kossuth kertben, ahol rövid filmeket vetítenek a huszár életről és az ehhez kötődő hagyományokról Huszár vágás - Huszár konyha címmel. A Szent István Kör felkérésére, 16.00 órától, a történelmi sátorban dr. Bene János történész, a nyíregyházi múzeum főigazgatója tart előadást Szabolcsi huszárok a tavaszi hadjáratban címmel. Szokás szerint az előadás után a résztvevők kérdéseket tehetnek fel az előadónak.

A történelmi sátor programjai jól kiegészítik a családi hétvége programjait, a bográcsfőző versenyt, a mesterségek utcáját, de különösen a színpadi előadásokat, ahol többek közt hallhatunk huszárnótákat, „Ez is élet vót" címmel 48-as műsort nézhetünk, valamint fellép a panyolai citerazenekar és a felvidéki Rockszínpad „Zúgjatok harangok" című műsorával.


A huszárok élete lesz a történelmi előadások középpontjában
A huszárok élete lesz a történelmi előadások középpontjában


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: