2009-03-05 13:05:00• hírek • Ferenczi Noémi

Jól haladnak a munkálatok

Tavaly ősszel kezdődött el a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarán található hőközpont tornateremmé való átalakítása. Elek Imre igazgató szerint, május végére elkészülhet az új tornaterem.


Lassan két éve, hogy életveszélyessé nyílvánították a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tornatermét. Azóta a diákok az iskola épületében kialakított termekben tartják a testnevelés órákat, illetve, ha az idő megengedi, az udvaron.

Tavaly ősszel elkezdték az iskola udvarán található, jóideje üresen álló hőközpont tornateremmé való átalakítását. A téli időszakban csak ritkán tudtak munkához látni, azonban mostmár gőzerővel dolgoznak. Elek Imre, az iskola igazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta, ha ilyen tempóban haladnak, minden bizonnyal május végére sor kerülhet az avatóra.

A munkálatok közben több technikai probléma felvetődött, például a kosárlabda palánkok elhelyezése, ablakok beszerelése, azonban időközben elhárultak az akadályok.

A főgimnázium épületből való költözése kapcsán felmerült, hogy a majdani tornateremet a Református Gimnázium és a Kölcsey diákjai közösen használják. Többen kételkednek ennek kivitelezhetőségében, ugyanis a tornaterem nem elég nagy ahhoz, hogy közösen használják az iskolák diákjai.

Régi hőközpontból alakítanak ki tornatermet

Május végén sor kerülhet a tornaterem avatójára

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: