2018-11-29 07:28:25• hírek • Bede Emőke

Jöhet a tél? 5500 tonna sót és homokot már előkészítettek

A szerdai nap során a Szatmár Megyei Tanács alelnöke a prefektúra, a rendőrség és a katasztrófavédelmi felügyelőség képviselőinek társaságában ellenőrizte a téli időszakra való felkészülést.

A bizottság felkereste a megyében található szóróanyag-lerakatokat, azaz nagykárolyi, a tasnádi, a krasznamihályfalvi, a szatmárudvari és az avasfelsőfalusi raktárakat. A látogatás során ellenőrizték a felhalmozott só- és homokmennyiséget, valamint számba vették a télre felkészített munkagépeket. A nap végi leltár a következőképp alakult: 77 hókotró várja a telet, a raktárakban pedig összesen 5500 tonna szóróanyag van felhalmozva.



A téli útkarbantartási munkálatokért egyébként ebben az évben is a Tehnic Asist cég a felelős, a megyét pedig a már megszokott módon négy nagyobb szektorra fogják felosztani: Nagykároly és Tasnád, Szopor, Szatmárnémeti és Avasfelsőfalu környéke. Bár korábban megjelent a médiában, hogy a Tehnic Asist ellen csődeljárás indult, ezzel kapcsolatban Pataki Csaba tanácselnök azonban elmondta, hogy a téli munkálatok menetét ez nem fogja érinteni, a cég egyelőre tartja magát a szerződésben foglaltakhoz.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: