2009-10-14 16:01:21• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Johannis vállalná

Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere elfogadta a román ellenzéki pártoknak azt a felkérését, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelöltjük, vállalva egy esetleges szakértői kormány vezetését.

Ezt maga a polgármester jelentette be szerdán egy sajtótájékoztatón, azt követően, hogy találkozott a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a - nem magyar - nemzeti kisebbségek frakciójának vezetőivel.

Johannis azonban hivatalosan még nem tekinthető miniszterelnök-jelöltnek, ugyanis Traian Basescu államfő hatáskörébe tartozik, hogy bárkit is megbízzon kormányalakítással.
A polgármester az ellenzéki pártok tervei szerint szakértői kormányt fog vezetni, amelynek elsődleges feladata a november végi romániai államelnök-választások megszervezése. Az ellenzéki pártok nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy a szakértői kormány esetleg hosszabb távú megbízatást kap, vagyis az elnökválasztás után is hivatalában maradhat.

Mircea Geoana, a PSD elnöke azt hangsúlyozta a tárgyalásokat követően, hogy új parlamenti többség jött létre az ellenzéki pártok összefogásával, így ez a többség birtokolja a törvényhozói mandátumoknak mintegy 65 százalékát. Geoana felkérte Basescut, hogy tartsa szem előtt az ország érdekeit, és vessen véget mielőbb a romániai politikai válságnak azzal, hogy Johannist kéri fel kormányalakításra.

A pártok Basescuhoz intézett közös levélben is nyomatékosították, hogy Johannis élvezi a parlamenti pártok többségének támogatását. Az államfő válaszolt is erre a levélre, amelyben egyelőre csak konzultációra hívta a pártokat szerda délutánra. 

Bukaresti megfigyelők szerint az ellenzéki pártok Johannis jelölésével kész tények elé akarják állítani az államfőt, és azt akarják kierőszakolni, hogy az ő jelöltjüket kérje fel kormányalakításra. Óhajuk azonban nem biztos, hogy teljesülni fog, hiszen Basescu keddi nyilatkozatában arra helyezte a hangsúlyt, hogy egyetlen pártnak sincs abszolút többsége a parlamentben. Az alkotmány ugyanis csak ebben az esetben kötelezné őt a javasolt jelölt megbízására, így viszont - vallja az államfő -  csakis az ő belátására van bízva a döntés. Az ellenzéki erők viszont úgy vélik, hogy Basescunak alapvető kötelessége lenne elfogadni egy több pártból álló, 65 százalékos többség által támogatott jelölt személyét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: