2009-10-21 13:28:50• hírek • MTI

Még mindig Johannist támogatják

A román parlament szerdán, szokatlan módon egy olyan politikai nyilatkozatot fogadott el, amelyben az ellenzéki pártok megerősítik, hogy Klaus Johannist, Nagyszeben polgármesterét támogatják a miniszterelnöki posztra.

A szociáldemokraták, a liberálisok, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a nem magyar nemzeti kisebbségek frakciója által beterjesztett nyilatkozat 252 igen szavazatot kapott, ketten ellene voksoltak. A szavazásról tiltakozásképpen kivonultak a Traian Basescu államfőt támogató demokrata párt képviselői és szenátorai, akik nem értenek egyet a nyilatkozat tartalmával.

Romániában a rendszerváltás óta nem volt példa ilyen tartalmú nyilatkozat elfogadására a parlamentben, ugyanis nem fordult még elő, hogy egy miniszterelnök-jelölt megnevezése kérdésében ennyire élesen ütközzön a parlamenti pártok és az államfő véleménye.

Az ellenzéki pártok ezzel a lépéssel nagyobb nyomást akarnak gyakorolni Basescura, aki nem hajlandó elfogadni a parlamentben 65 százalékos többséggel rendelkező ellenzék javaslatát, és Johannis helyett Lucian Croitoru gazdasági szakembert kérte fel kormányalakításra.

Egyelőre azonban kicsi az esélye annak, hogy Basescu meggondolja magát. Ezt maga Johannis is így látja, aki a parlamenti szavazás után megköszönte az ellenzéki pártoknak a támogatást.


Klaus Johannis - az ellenzéki pártok határozatot hoztak a támogatásáról
Klaus Johannis - az ellenzéki pártok határozatot hoztak a támogatásáról


Basescu maga is megerősítette, hogy kitart álláspontja mellett. A parlamenti szavazás után újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy tapasztalata szerint az ilyen alkalmi koalíciók rendszerint törékenyek, ezért szerinte az ellenzéki pártoknak a bíróságon kellene bejegyeztetniük politikai szövetségként ezt az összefogást. Az ellenzéki pártok szerint azonban ez most lehetetlen, hiszen egymásnak is ellenfelei a november végi államelnök-választáson.  

A hét elején Croitoru megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat a pártokkal, de ezek kudarccal végződtek. Ezért a Basescu által felkért miniszterelnök-jelölt várhatóan nem fogja megkapni a parlament támogatását kormánya beiktatásához. Emiatt Bukarestben egyre többen belenyugodni látszanak abba, hogy az Emil Boc vezette ügyvivő kormány marad hivatalban az államfőválasztásig.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: