2009-06-22 14:37:37• hírek • Gozner Gertrud

Jogtalanul büntetik a polgármestereket?

Országos szinten 18 megyében több mint ezer polgármester ellen indított eljárást az Országos Közbeszerzési Hivatal (ANRMAP), mivel a fennhatóságuk alá tartozó településeken az állóradarok felszerelését nem az életben lévő törvények alapján végezték. Szatmár megyében három község - Egri, Szamosdob és Szopor - polgármestereit büntette meg a hivatal.

Hivatalosan még nem kaptam értesítést a büntetésről - nyilatkozta honlapunknak Egri polgármestere, Szabó Elek. Egri község Gombáspuszta településen üzemelteti az állóradarokat, amelyeket egy kolozsvári cég szerelt fel, és működtetett tavaly óta. Amint a polgármestertől megtudtuk, a múlt hét folyamán a prefektúrán tárgyaltak az Országos Közbeszerzési Hivatal munkatársaival, akik átvizsgálták a céggel kötött szerződést. Megállapításaik szerint, mivel az 2007-ben köttetett, nem róható ki a büntetés - fejtette ki az elöljáró. Emellett a hivatal munkatársai azt ajánlották a polgármesternek, hogy saját felelősségére tanácsi határozattal bontsa fel a céggel kötött szerződést, és kössenek új megállapodást a rendőrséggel és az állóradart működtető céggel.

Szabó Elek kifejtette, szeretnének megegyezni a kolozsvári céggel, miszerint a sebességmérő maradjon a helyén, és megvásárolnák a helyi költségvetésből. A továbbiakban a rendőrség működtetné a radarokat, és a cég látná el a karbantartási feladatokat. Így a közlekedési kihágásokból befolyt összeg 100%-ban a költségvetésbe kerülne. Szabó szerint a rendőrség azért tiltotta le a radarokat, mert a befolyt büntetések nagyobb része nem a helyi büdzsét gazdagította, hanem egy magáncég zsebébe vándorolt. Egri esetében 65-35% volt az arány a cég javára. Ha elfogadná a cég az új feltételeket, meg lehetne oldani az állóradar további zökkenőmentes működtetését.

Amint Szabó lapunknak elmesélte, ők annak idején teljesen jóhiszeműen, a rendőrség ajánlására kötöttek szerződést az illető céggel, a helyi lakosok érdekében, hogy az autósok ne száguldozzanak büntetlenül a községhez tartozó utakon. Maga a rendőrfőnök ajánlotta a magáncéggel történő szerződéskötést, és most ők azok, akik ezt nehezményezik - tette hozzá Szabó. Ha annak idején figyelmeztették volna őket, hogy ez törvénytelen eljárás, saját erőből helyezték volna ki a radarokat, és így a pénz nem folyt volna el a magánszférába - zárta mondanivalóját az egri polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: