2019-03-02 08:25:03• hírek • közlemény

Jogosítvány a jövőhöz: Szatmár megyeiek is vannak a nyertesek között

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány 45 hátrányos körülmények között élő fiatalt segít a hajtási engedély megszerzésében. Ők a Jogosítvány a jövőhöz program negyedik kiírásának kedvezményezettjei, akiknek névsorát csütörtökön közölték A Közösségért Alapítvány és a MOL Románia honlapján.

A korábbi kiírásokhoz hasonlóan olyan, nehéz anyagi körülmények között élő fiatalok részesülnek támogatásban, akiknek munkavállaláskor feltétel vagy előny lehet a gépjárművezetői engedély, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában. Jelentősen emelkedett a támogatást igénylő fiatalok száma. Míg egy évvel korábban 88 fiatal jelentkezett, a 2018-as kiírásra 212 pályázat érkezett. Az előző évi kiíráshoz képest 17-ről 28-ra emelkedett azoknak a megyéknek száma, ahonnan a pályázatokat beküldték.


A pályázók többsége (196) a B kategóriájú hajtási engedély megszerzésének költségtérítését igényelte, 13 fiatal a C/CE, kettő a D/DE, egy pedig B adaptált jogosítvány költségeinek fedezésére pályázott. A kedvezményezetteket a benyújtott pályázatok elbírálása alapján választották ki, tekintettel a fiatalok anyagi helyzetére, a személyes motivációs levélbe foglaltakra, a mellékelt ajánlásokra, és a jelentkezési űrlapon közölt adatok pontosságára. Néhány esetben telefonos interjú is készült a pályázó fiatalokkal vagy az őket ajánló személyekkel, illetve azon intézmények képviselőivel, akik támogatták a pályázót. A nyertes fiatalok Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Brassó, Buzău, Călărași, Dâmbovița, Giurgiu, Hargita, Ialomița, Iași, Kolozs, Konstanca, Kovászna, Maros, Mehedinți, Neamț, Prahova, Szatmár, Szeben, Szucsáva, Teleorman, Temes, Vaslui, Vrancea megyeiek, illetve fővárosiak. A nyertesek listája ide kattintva érhető el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: