2014-01-31 09:38:40• hírek • MTI

Tőkés megfigyeléséről szóló könyvet mutattak be

Molnár János A Securitate célkeresztjében - Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című könyvét mutatták be a szerző és  a főszereplő jelenlétében csütörtökön Kolozsváron.

A Kriterion könyvkiadó gondozásában megjelent 250 oldalas könyv a Securitate irattárában megőrzött Tőkés-dossziékat dolgozza fel. A könyv borítóján egy olyan fénykép látható, amelyet a Securitate készített a diák Tőkés Lászlóról. A szerző elmondta, újszerűsége abban áll, hogy Tőkés László megannyi korabeli írását is tartalmazza. Olyan dokumentumokat, amelyek eredetije elveszett, és a Securitate román fordításából kellett magyarra visszafordítani. "Ezek a szövegek minden bizonnyal az erdélyi művelődéstörténet és politikatörténet szerves részét fogják képezni" - jelentette ki Molnár János.

Úgy vélte, az akkori politikai helyzetre adott választípusoknak létezik egy Tőkés-modellje, mely nemcsak az akkori lelkész magatartásában, hanem az általa leírt szövegekben is tetten érhető. Amikor a magyar értelmiségiek többsége csak a sorok között mert üzenni a diktatúráról, Tőkés László leplezetlenül írta le az erdélyi valóságot.

A szerző azt is megemlítette, a könyvet azokkal a nemtelen támadásokkal akarja szembeállítani, amelyek Tőkés Lászlót az elmúlt években érték.

"Tőkés László politikai gondolkodása alapjában nem változott, a céljai sem változtak. Az a harc, amit akkor ő vívott, a közösségre kivetítve a szabadságért, az autonómiáért vívott harc volt. Nézzük meg a mai politikusokat, hány mondhatja el magáról, hogy ugyanaz, aki volt" - fogalmazott ki Molnár János.

Tőkés László elismerte, számára is izgalmas a könyv hiszen a Securitate célkeresztjében levő személyként egykor a "gödör fenekéről" szemlélte történetét, most a külső szemlélő perspektívájából láthatja azt. "Nincsen semmilyen öncélú hősiesség a történetemben. Lelkész akartam lenni, végezni akartam a munkámat. Ezt próbálta akadályozni a Securitate, ezzel kellett felvennem a harcot" - magyarázta.

Tőkés László azt is megemlítette, hogy nem lehet múlt időben beszélni a Securitatéról. A politikai rendőrség örökségét a balkáni elaknásított területekhez hasonlította. "Nem kérdéses, hogy a Securitate nyúl utánam a Románia csillaga érdemrend visszavonási kísérlete ügyében is. (...) Az információkkal való visszaélés háborúja zajlik ma is" - fogalmazott a volt püspök.

A túlélő politikai rendőrségről szólva H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója negatív Déva vára-jelenségről beszélt. "Amit lebontunk estig, újraépül reggelig" - fogalmazott a könyv szerkesztője.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: