2017-10-03 13:08:21• hírek • Kocsis Zoltán

Bíróság elé küldi a DNA az Olimpia korábbi edzőjét

Nem elég, hogy két héttel ezelőtt menesztették az Olimpia kispadjáról, még bíróság elé is kell állnia a korábbi sokszoros román válogatott labdarúgónak, Selymes Tibornak. Erre mondják, hogy a baj csőstül jön.

A korrupcióellenes ügyészség közleménye szerint Selymes bíróság előtt számolhat el egy öt évvel ezelőtti felelőtlenségéért. Rajta kívül érintett az ügyben Tamirjan Claudiu, a Brassó megyei közúti rendőrség akkori parancsnoka.

A korábbi remek védő 2012. január 12-án súlyos közlekedési balesetet okozott a Brassó megyei Alsótömös település területén, ahol frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő járművel. A balesetben négy személy súlyosan megsérült, ketten ráadásul maradandó sérülést szenvedtek, mivel el kellett távolítani a lépüket.

A láthatóan alkohol hatása alatt álló Selymes azonnal felvette a kapcsolatot Tamirjannal, aki nyomást gyakorolt beosztottjaira, a helyszínelést végző rendőrökre. Ennek következtében azok nem végezték el a kötelező alkoholtesztet. Mi több, Tamirjan a kapitányságra kísérte Selymest, ahol megvárták, amíg az egykori labdarúgó valamelyest kijózanodott és csak négy órával később végezték el rajta a vérvizsgálatot. A helyszínen ráadásul egyetlen szemtanút sem hallgattak ki.

Mi több, a jegyzőkönyv szerint nem is Selymes vezette a gépkocsit, hanem annak felesége. Aki ellen – ennek ellenére – nem indult büntetőjogi eljárás...

Tamirjan Claudiut ráadásul korábban már jogerősen elítélték korrupció miatt, áll a DNA vádiratában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: