2018-08-14 08:45:10• hírek • Oszkó Viktória

Jobbkormányos autót hoznánk haza? Inkább ne tegyük!

A R.A.R. kérésére a román hatóságok hamarosan korlátozzák a forgalomban a jobbkormányos járműveket.

Az első lépéseket már meg is tették: a R.A.R. már csak a következő hónapban engedélyezi az ilyen autók behozatalát külföldről. Az intézkedés két hónapon belül tehát hatályba lép. A határozat az Európai Unión kívülről Romániába szállított, jobbkormányos járművekre vonatkozik.


A romániai gépjármű-nyilvántartó szóvivője, Roxana Dima elmondta a sajtónak, hogy Szatmár megyében az eddig nyilvántartásba vett jobbkormányos autók száma 344 volt.


"A már beíratott autók esetében – amennyiben azok a R.A.R. nyilvántartásában szerepelnek – nem lesz szükség további ügyintézésre. Ez érvényes a 344, Szatmár Megyében beíratott autóra és az ország más megyéiben jóváhagyott járművekre is” - mondta Roxana Dima.


Annak a 70.000 jobbkormányos autónak, amelyet Romániába behoztak, nagyjából a 90 %-a származik Nagy-Britanniából. Ezeket a Brexit után már nem fogják tudni regisztráltatni.


Ha mégis az unión kívülről szeretnénk autót behozni az országba, hogy beírattassuk, csak úgy lesz rá lehetőségünk, ha a kormányt átmozgatjuk, ami viszont nem kevés pénzünkbe kerülhet; beleszámolva a műszerfal átszerelését, nagyjából 5.000 euróval számolhatunk, ami bizony nem olcsó mulatság.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: