2015-03-26 16:33:50• hírek • Kocsis Zoltán

Jobbik: a magyar kormány foglaljon állást autonómia-ügyben

A Jobbik Magyarországért Mozgalomnak Erdélyben nyolc csoportja működik, amelyeknek egyenként 10-20 tagja van. A szatmári csoport vezetője Dula Zsolt, aki a sajtótájékoztatón a tolmács szerepét is ellátta.

„A magyar kormánynak állást kell foglalnia a román belügyminisztérium közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiájában foglaltakkal szemben és ki kell fejeznie elkötelezettségét az erdélyi magyarság önrendelkezési vágyainak támogatása mellett", jelentette ki csütörtökön Szatmárnémetiben megtartott sajtótájékoztatóján Szávay István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti képviselője.

Szávay azt követően látogat ismét Észak-Erdélybe, pontosabban Szatmárnémetibe, Nagyváradra és Kolozsvárra, hogy lejárt a román hatóságok által elrendelt beutazási tilalma. Ezzel kapcsolatban elmondta, őt ugyan beengedték, ám személyes munkatársát feltartóztatták szerdán az országhatáron. „A mai napig nem értem, miként jelenthettem én veszélyt a román nép biztonságára. Ügyemben és asszisztensem ügyében a brüsszeli Emberi Jogok Bíróságához fogunk fordulni, ez az eljárás méltatlan egy jogállamhoz", fogalmazott Szávay.

A politikus méltatta a Jobbik szatmárnémeti csoportjának tevékenységét, kiemelte a karácsonyi karitatív ruhagyűjtési akciót, valamint a március 15-i ingyenes kokárda-osztogatást.

Szávay szerint a Jobbik a várakozásokhoz képest gyengén szerepelt Erdélyben a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon, „de tudjuk, hogy az emberek a kettős állampolgárság lehetőségét köszönte meg a FIDESZ-nek. Számunkra azonban az elcsatolt területek magyarságának támogatása nem politikai vagy szavazatszerzési ügy, hanem belső kötelesség", jelentette ki.

Aktuálpolitikai kérdések kapcsán két felszólítást intézett a magyar kormány felé. Egyrészt, emlékeztetett arra, hogy a határon túli magyarság támogatásáért felelős Bethlen Gábor Alap 2001 óta ugyanakkora összeggel támogatja az elszakított részek magyarságát - csakhogy ennek egynegyedét megvonták. „Ne a külhoni magyar családok fizessék a rossz gazdaságpolitika árát!", jelentette ki Szávay.

A képviselő szót ejtett a román belügyminisztérium által napokban bemutatott 2015-2020-as román közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiájáról is, amely közbiztonsági veszélyforrások közé sorolná az etnikai autonómia követelését. „Felszólítom a magyar kormányt, foglaljon állást a román belügyminisztérium közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiájában foglaltakkal szemben és fejezze ki elkötelezettségét az erdélyi magyarság önrendelkezési vágyainak támogatása mellett".

Szávay emlékeztetett arra is, hogy a legújabb közvélemény-kutatások szerint a Jobbik népszerűsége mindössze 3%-kal marad el a FIDESZ-é mögött. Kijelentése, kormányra jutása esetén a Jobbik ötszörösére emelné a határon túli magyarok támogatására szánt összegeket és magyar cégek bevonásával igyekezne új munkahelyeket teremteni a magyarok lakta területeken.

Újságírói kérdésre válaszolva tagadta azokat a vádakat, melyek szerint a Jobbikot orosz pénzből finanszíroznánk. „Nem mi vagyunk azok, akik külföldi érdekeket szolgálunk", jelentette ki, majd emlékeztetett arra, hogy Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök pártjáról kiderült, Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter alapítványa támogatta.

A Jobbik az erdélyi magyar pártokhoz fűződő viszonya kapcsán kijelentette, hogy nyitottak bárkivel együttműködni, akik „ténylegesen a magyar érdekek képviseletét tartják szem előtt". A politikus szerint nem volt normális dolog, amikor a FIDESZ szabályosan háborút folytatott az erdélyi magyarság által leginkább támogatott RMDSZ-szel, ám kifejtette, az sem normális, hogy az Orbán Viktor és Tőkés László hívó szavára hallgatva az EMNP-hez csatlakozókat hideg politikai számításból magukra hagyta. „Arról nem beszélve, hogy Szász Jenő a Nemzetstratégiai Kutatóintézet nevű kamuintézet élén évi 1,2 milliárd forintot költ a jó ég tudja mire, pártját, az MPP-t pedig az RMDSZ platformjává degradálta a FIDESZ", tette hozzá Szávay.

„Amennyiben a Jobbik kormányra kerül, biztosíthatok mindenkit, hogy a határon túli magyarok támogatását nem politikai szempontok szerint szervezzük majd meg, hanem a magyarság megmaradását szolgáló reális igények szerint", összegezte mondandóját Szávay István.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: