2017-07-05 13:13:21• hírek • Kocsis Zoltán

Jobbak a szatmári érettségi eredmények, mint az országos átlag FRISSITVE!

fotó: szatmár.ro archívum
fotó: szatmár.ro archívum

Szatmár megyében másfél szazalékkal magasabb a sikerességi ráta, mint az országos arány. 

FRISSÍTVE!!
A hivatalos adatok némileg eltérnek a szatmár.ro számításaitól. Ezek szerint Szatmár megyében 72,89% a sikerességi arány. A hiba kulcsa a módszertanban rejlik: ugyanis nem a beiratkozottak, hanem a vizsgán meg is jelentek számát veszik alapul. Az 1977 diákból ugyanis csak 1933 jelent is meg a vizsgákon.

Ennek következtében pedig Szatmár megyében másfél szazalékkal magasabb a sikerességi ráta, mint az országos arány. A tavalyihoz képest ez 6%-os emelkedést jelent az elsődleges eredményekhez képest és négy százalékosat az óvásokat követő eredméenyekhez viszonyítva.


Szatmár megyében 1977 diák iratkozott be idén az érettségire, közülük - számításaink szerint - 1409-en teljesítették a vizsgát. Mindez azt jelenti, hogy a szatmár.ro számításai szerint a Szatmár megyében vizsgázók 71,26%-a teljesítette a követelményeket. Ez közel 3,1%-kal több, mint tavaly és gyakorlatilag megegyezik a 2016-ban az óvások elbírálását követően megszületett 71,14%-os eredménnyel.

A szatmári eredmény valamivel elmarad az országostól, ami a tanügyminisztérium közleménye szerint 71,4%. Ez jelentős, közel 4,5%-os javulás a tavalyi első eredményekhez képest (66,7%) és 3%-kal jobb az óvásokat követő 68,1%-os végeredményhez képest.

Érdekesség (egyben elgondolkodtató a létjogosultságát illetően), hogy a márciusi próbaérettségin csak 38,23% volt a sikerességi arány országszerte...

Az érettségire országosan 135 513 diák iratkozott be, közülük 128 503-an jelentek meg a vizsgákon és 91 754 diák kapott átmenő jegyet.

Az érettségivel kapcsolatban szerdai sajtótájékoztatóján Liviu Pop tanügyminiszter kifejtette, nehéznek tartja az idei feladatokat és mindenképpen módosítani kell a módszertanon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: