2014-11-03 15:44:22• hírek • MTI

Jobb eredményre számított az EMNP, a vezetők lemondanak

Jobb eredményre számított a romániai államfőválasztáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP); Toró T. Tibor pártelnök és Szilágyi Zsolt alelnök, a párt államfőjelöltje bejelentette, hogy a szombati marosvásárhelyi elnökségi ülésen benyújtják lemondásukat.

A 98,3 százalékos feldolgozottságú adatok szerint az EMNP jelöltjének a szavazatok 0,56 százalékát sikerült megszereznie vasárnapi voksoláson, míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjére, Kelemen Hunorra a választók 3,5 százaléka szavazott.

Szilágyi Zsolt a hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján gratulált Kelemen Hunornak, a magyar-magyar verseny győztesének. Toró T. Tibor kijelentette, az EMNP jelöltje a magyar pártokra leadott szavazatok közel 14 százalékát szerezte meg, ezzel a párt megőrizte azt a támogatottságát, amelyet a 2012-es parlamenti választásokon is a magáénak tudott, de nem sikerült ezen javítania.

Toró úgy vélekedett, hogy a várakozásaikhoz képest értek el rossz eredményt, melyet azonban nem tekintenek kudarcnak.
A lehetséges okok között azt említette, hogy az erdélyi magyar szavazók egy része már a választások első fordulójában Klaus Johannisra, a jobboldal jelöltjére szavazott, másik jelentős hányada pedig távol maradt az urnáktól. „Nem tudtuk meggyőzni őket, hogy lehet másképp is, hogy a politika nem feltétlenül jelent korrupciót" - magyarázta Toró.

A lehetséges okok között említette azt is, hogy nem sikerült rendet teremteni „az autonómiapárti erdélyi politikai szervezetek táborában". Arra utalt, hogy az EMNP-nek nem sikerült rendeznie a viszonyát a Magyar Polgári Párttal (MPP). Arra is kitért, hogy pártjának nem sikerült meggyőznie „a nemzetpolitika szereplőit" a választás igazi tétjéről.

„Hagytuk, hogy az RMDSZ visszaéljen a nemzet miniszterelnökének a fényképével és a neki tulajdonított biztatással" - jelentette ki a pártelnök. Arra utalt, hogy az RMDSZ a kampány utolsó hetében olyan szórólapokkal hirdette jelöltjét, amelyen Orbán Viktor és Kelemen Hunor kézfogása látható, és a miniszterelnök választási jókívánsága olvasható.

Az EMNP elnöke a választás pozitívumaként vette számba, hogy az koalícióvá kovácsolta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) és az EMNP-t. Azt is megemlítette, hogy szabadon beszélhettek Románia föderális berendezkedésének a tervéről, és sikerült több mint 50 ezer szavazatot szerezni.

Szilágyi Zsolt magyarázatként hozzáfűzte: a romániai párttörvény értelmében felszámolható az a romániai párt, mely nem vesz részt, vagy 50 ezernél kevesebb szavazatot szerez két egymás utáni választáson. Toró T. Tibor arra figyelmeztetett, hogy a Romániában 6,2 százalékot kitevő magyarság két jelöltje a szavazatok mintegy négy százalékát szerezte meg. „Ha az RMDSZ vezetői nem látják ezt be, előbb-utóbb ott is el fog szakadni a cérna" - jegyezte meg az EMNP elnöke.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: