2018-10-03 13:08:07• hírek • Bede Emőke

Jó ütemben haladnak a Shopping City munkálatai

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal Közlekedési Bizottsága augusztus 31-én jóváhagyta a Károlyi úton tervezett körforgalom építkezési engedélyét, valamint a Digului és a Dunarii utcák korszerűsítési terveit is.

A munkálatok pedig azóta is töretlenül haladnak előre, a plázát körülölelő utcák korszerűsítése már be is fejeződött. Ennek nem csak a Shopping City leendő vásárlói, hanem a 16-os lakótelepen élők is örülhetnek, ugyanis ebben az irányból érkezve sokkal könnyebben juthatnak fel a Golescu hídra, majd át a város másik oldalára. A két utca korszerűsítése után hamarosan a Károlyi útra tervezett körforgalom kialakítása is megkezdődik, melynek célja, hogy megkönnyítse majd a parkolóba való behajtást, illetve annak elhagyását.



A NEPI Rockcastle által megálmodott Szatmárnémeti Shopping City egyébként egy 40 millió eurós befektetést jelent a vállalat számára. A pláza egy 40 ezer négyzetméter összterülettel rendelkező épületegyüttes lesz, melyhez tartozik majd egy 1100 autó befogadására alkalmas, kétszintes parkolóház is. Emellett 100 ezer euróval beszállnak annak a gyalogos- és kerékpároshídnak a megvalósításába is, mely a Szamos jobb oldalát köti majd össze a pláza külső teraszával.


A tulajdonosok nemrégiben fellebbentették a fátylat az első márkákról, melyek már biztosan ott lesznek a Shopping City-ben. Azt, hogy Carrefour is nyílik, eddig is tudtuk, de most kiderült, üzletet nyit a CCC, a Deichmann, a minőségi szépségápolási termékeiről ismert forgalmazó Douglas, a sportruhákkal foglalkozó Hervis, az  Intersport, az LC Waikiki, a New Yorker, az Orsay, a Reserved és a gyerekjátékokat árusító Smyk. A moziélményről a Cineplexx fog gondoskodni, két bolt között pedig a Kentucky Fried Chicken-be, ismertebb nevén a KFC-ben is falatozhatunk egyet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: