2013-04-18 16:45:02• hírek • Szatmár.ro

Jó marketingre lenne szüksége Szatmár megyének

Fontos, hogy jó legyen a megye marketingje, mert ezzel lehet ide csábítani a befektetőket - hangsúlyozta Sebastien Metz, a Román-német Kereskedelmi- és Iparkamara bukaresti menedzsere, aki a megyével ismerkedni, illetve vállalkozókkal találkozni érkezett Szatmár megyébe.

Gheorghe Avram prefektussal, Adrian Stef megyei tanácselnökkel és Radu Roca alpolgármesterrel találkoztak a Német-Román Kereskedelmi- és Iparkamara Szatmárnémetibe látogató központi vezetői: Sebastien Metz menedzser és Radu Nerica elnök. Elsősorban helyi vállalkozókkal találkozni érkeztek a megyeszékhelyre, a közigazgatási palotában pedig Szatmár megye előnyeiről, a helyi munkaerő képzettségéről érdeklődtek.

A megyei tanácselnök az előnyök között emelte ki a repülőteret, amely kis átalakítással árúszállító gépek fogadására illetve árú raktározásra is alkalmas lehet. A tervek között szereplő elkerülőúton pedig a repülőtérre érkező árút könnyen el lehet juttatni az országhatár vagy Nagybánya, esetleg Nagyvárad irányába. Szatmárnémetitől egyébként 40 kilométerre kezdődik a magyar autópálya, melyen keresztül Európa bármelyik pontjára gyorsan el lehet jutni. Szatmár megyében van határátkelőhely Ukrajna irányába is, vasúton keresztül pedig a szovjet utódállamokba is el lehet juttatni az árucikkeket, termékeket.

Sebastian Metz elsősorban arra volt kíváncsi, miként áll Szatmár megye a munkaerő-képzéssel. A prefektus elmondta: a tanfelügyelőséggel ápolt jó kapcsolatnak köszönhetően az elvárásoknak megfelelően tudnak szakmunkásokat képezni. A mezőfényi Polipol bútorgyárnak például kárpitosokra volt szüksége, ezért Nagykárolyban ilyen irányú szakoktatást indítottak. Avram szerint, ha egy komoly befektető gyárat szeretne létesíteni a megyében, rövidesen szakképzett munkaerővel tudják ellátni azt, az igényeknek megfelelően.

Metz egy kiemelkedően fontos dologra hívta fel a megye vezetőinek a figyelmét: arra, hogy csak jó marketinggel lehet befektetőket vonzani bárhová a világon. Ha a megyét eladhatóvá akarjuk tenni, azaz külföldi befektetőket szeretnénk ide vonzani, elengedhetetlen, hogy a vállalkozók pontos információkat kapjanak a megyéről. Kell egy jó, többnyelvű honlap és ez csak az első lépés az eladhatóvá tétel felé... Egy megfelelően felkészült PR iroda is segíthet a népszerűsítésben, vonzóvá tételben, de Metz ígéretet tett arra, hogy néhány alapvető információval el fogja látni a megye vezetőit a későbbiekben. Az üzletember kijelentette: ha Németország számára vonzóvá tudjuk tenni Szatmár megyét, akkor az a világ bármely országában vonzó lesz.

A kamara menedzsere a találkozó végén több olyan jellegű - hazai és külföldi - kiállításra is meghívta Szatmár megyét, ahol az befektetőknek mutatkozhat be.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: