2020-08-29 09:06:50• hírek • Bede Emőke

Jó hír: már egy hónapja nem jelentettek újabb kanyarós eseteket

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ adatai alapján közölte, immár egy hónapja nem jelentettek újabb kanyarós megbetegedéseket az országban. Ez a Szatmár megyeiek számára már csak azért is különösen örvedetes hír, mivel megyénk folyamatosan az új fertőzések élmezőnyében járt.

A legutóbbi, még júliusban közreadott jelentés szerint a betegség 2016-os megjelenése óta mintegy 20 204 személy fertőződött meg a kanyaróval, mely végül 64 esetben zárult elhalálozással. Az elmúlt négy év során megbetegedettek közül 18 557 esetben olyanok kapták el a vörös himlőként is emlegetett ragályt, akik előzetesen nem voltak beoltva ellene. Mindazoknak a száma, akik legalább egyszer megkapták a vakcinát, már csak töredéke a beoltatlan személyek számának, hisz ebben a helyzetben mindösszesen csak 974-en voltak. A kétszer is beoltott, de mégis megfertőződött betegek száma pedig csupán 450. Ugyanakkor 223 olyan személy is kezelésre szorult az elmúlt években, akiről az orvosi előzmények ismeretének hiányában nem tudták megállapítani, hogy vajon megkapta-e valaha az oltást vagy sem.


Amennyiben pedig nem oltottság, hanem korosztály szerint vizsgáljuk az elmúlt négy évet, akkor egyértelműen látszik, hogy a fertőzés egyértelműen a gyermekeket érte el a legnagyobb arányban, hiszen a több mint 20 ezer fertőzés közül 14 416-ot a 14 év alatti korosztályban regisztrálták. A többi korcsoportokban a megbetegedések száma ettől jelentősen elmarad.


A kanyaróvírus cseppfertőzéssel, vagyis légi úton is terjed, a levegőben akár két órán át is életképes, továbbá négy nappal a betegség tüneteinek megjelenése előtt, valamint utána még négy napon át fertőző marad az, aki elkapta a vírust. Az orvosok folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy a legnagyobb veszélyben a kisgyermekek vannak, közülük is azok, akiknek gyenge az immunrendszerük. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nemcsak gyermekek, de bármilyen életkorú személy elkaphatja a fertőzést azok közül, akik nincsenek beoltva ellene, és korábban nem estek át kanyarón. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: