2016-03-31 10:22:34• hírek • Blikk.hu

Forgatáson vérzett el majdnem Rékasi Károly

A Barátok közt forgatásán nyílt meg a seb a színész nemrégen műtött lábán, amely vérezni is kezdett, így mentőt kellett hozzá hívni, majd kórházban ellátni - írta a Bors.

Egyszer februárban már járt kórházban, ugyanis a belesete után ismételten meg kellett műteni lábát, mert nem indult be a baleset utáni csontképződés úgy, ahogy annak lennie kellett volna. Az, hogy miért nyílt meg a seb, biztosan nem tudjuk, viszont valószínűleg ismét túlzottan megerőltette Rékasi a lábát.

Februárban mentő vitte el az egyik forgatásra, ahol a stáb a forgatókönyvet is átírta, hogy a színész szervezetének ne ártson a szervezetének. Emellett persze a színésznek is be kell tartania azokat a szigorú orvosi utasításokat, amelyeket kap, azonban Rékasi türelmetlenkedik - két hete ugyanis úgy döntött, hogy autóval fog menni a forgatásokra, amelyeket saját maga vezet, ugyanis szerinte ez az egyetlen módszer arra, hogy ne émelyegjen a kocsiban.

Még több bulvárhír a Blikk.hu-n.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: