2013-06-08 17:43:58• hírek • Póti Orsolya

Jó hangulatban telt a Kölcsey szülői bálja

Június 7-én Jótékonysági Diákgálát és szintén karitatív célú szabadtéri bált rendezett a Kölcsey Ferenc Főgimnázium. A rendezvények bevételét az iskolaudvar felújítására fordítja a tanintézmény vezetősége.

A Kölcsey Napok keretében június 7-én diákgála keretében mutatkoztak be a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai, a picurok és a nagyok egyaránt. Az osztályok produkciói után a diákok közönségszavazatot gyűjtöttek, a legtöbb szavazatot kapó osztály pedig egy tortában részesült.

A tortát a szabadtéri bál elején adta át a X. F osztálynak Pataki Enikő, Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője, aki elmondta: a szavazatoktól függetlenül minden, a gálán fellépő diák győztesnek érezheti magát.

Az éjfélig tartó szülő bálon igazán jó volt a hangulat, amiről elsősorban a 4Ever zenekar gondoskodott. A diákgálára és szülői bálra belépőül tombolajegyek szolgáltak, amelyek sorsolására 10 óra körül került sor. Az est folyamán közel 400 nyereménytárgy talált gazdára, amelyet 11 óráig vehettek át a szerencsések, viszont azok, akik nem kapták meg nyereményüket, a jövőhéten még átvehetik a főgimnázium titkárságán.

„Sikeresek voltak a Kölcsey Napok zárórendezvényei, hiszen a diákgála és a szülői bál alatt több, mint 1400 tombolajegy kelt el, azaz összesen 7000 lej gyűlt a főgimnázium javára" - mondta el Pataki Enikő igazgatónő a Szatmár.ro-nak.

A begyűlt összeget a főgimnázium vezetősége az iskolaudvar felújítására fordítja.

 

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: