2010-11-23 12:49:03• hírek • Szatmár.ro

Jó eredmény a szavalóversenyen

Szépen szerepeltek a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai a nagyváradi Ady Endre Szavalóversenyen.

Idén már hetedik alkalommal rendezték meg Nagyváradon az Ady Endre Szavalóversenyt. A megmérettetéssel a szervezők olyan hagyományt teremtettek, mely feléleszti és fenntartja a tanulókban az Ady költészete iránti érdeklődést. A diákok és felkészítő tanárok igényes munkájának köszönhetően az elmúlt évek során ez a megmérettetés a versmondók színvonalas találkozójává lett.

A nagyváradi versenyre tíz megye - Arad, Bihar, Fehér, Kolozs, Maros, Máramaros, Szatmár, Szilágy, Temes valamint Hajdú-Bihar verskedvelő diákjai érkeztek. A versmondóknak összesen öt Ady verset kellett tudniuk: két kötelező és három szabadon választott verset.

A kétfordulós verseny első szakaszában a kötelező versekből a zsűri jelölte ki azt, amelyiket a versenyzőnek el kell mondania. A második fordulóban került sor a szabadon választott versek elmondására.

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból két diák - Marián Ágnes és Korponai Anita - is részt vett a megmérettetésen.
A negyvennégy fős, erős mezőnyben a kölcseysek ezúttal is megállták a helyüket, a zsűri döntése alapján a IX-X. osztályosok között Marián Ágnes dicséretben részesült. A szatmári tanulót Bagosi Ilona magyartanár készítette fel a versenyre.


Marián Ágnes dícséretben részesült
Marián Ágnes dícséretben részesült


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: