2016-11-13 09:51:05• hírek • Szatmar.ro

Jó cél érdekében báloztak Pusztadarócon

Citeramuzsika, szavalatok, tánc, színi előadás és persze fantasztikus hangulat. Ezek jellemezték az első pusztadaróci jótékonysági bált szombat este.

A református templom tatarozása, valamint a toronysisak lecserélése volt az a cél, mely arra ösztönözte Ilonczai Zsombort, a közösség lelkészét, valamint Gaman Mihályt, Pusztadaróc polgármesterét, hogy jótékonysági bálra hívják a helybélieket. A számítások szerint mintegy 50 ezer lej az az összeg, amelyre a megvalósításhoz szükség van. Ennek egyelőre mintegy tíz százaléka, egészen pontosan 4975 lej gyűlt össze.

"Fontos, hogy a jó cél érdekében együtt tegyünk, ki-ki a maga erejéhez mérten. Ez jelenti a mi közösségünk erejét"- fogalmazott a polgármester.

Az V.-VIII. osztályos gyerekek pedig tudásuk legjavát adták a közönség szórakoztatására, miután előadták Kéri Ferenc - Beteg disznó című darabját, majd felcsíki, moldvai, szatmári, magyarlapádi, valamint mezőségi táncokat roptak. Persze nem csak a lelki eledel volt bőséges és minőségi, finom töltött káposztából például 1050 töltelék került az asztalokra.

A jótékonysági bálon Magyar Lóránd, RMDSZ-es parlamenti képviselőjelölt is jelen volt. „Ilyen az, amikor egy közösség alulról építkezik. Pusztadaróc az a község, mely eredményeket tud felmutatni, Szatmár környékén talán a legfejlettebb község és én remélem, hogy ezentúl parlamenti képviselőként segíthetem a helyiek munkáját "- fogalmazott Magyar a bálban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: