2011-09-12 17:21:56• hírek • Kocsis Zoltán

Nem lesz köztulajdon a Pannónia szálló – egyelőre

A Kölcsey Főgimnázium tanévnyitó ünnepsége után nyilatkozott Kelemen Hunor miniszter és Csehi Árpád tanácselnök a Pannónia épületével kapcsolatban
A Kölcsey Főgimnázium tanévnyitó ünnepsége után nyilatkozott Kelemen Hunor miniszter és Csehi Árpád tanácselnök a Pannónia épületével kapcsolatban

Néhány nap múlva lejár a Szatmár Megyei Tanács és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal számára fenntartott elővásárlási jog határideje, ám a jelen állás szerint a két intézmény nem kíván élni vele. Ez azt jelenti, hogy Szatmárnémeti egyik szimbóluma, a Pannónia szálló épülete nem kerül köztulajdonba. Legalábbis egyelőre.

Amint arról már korábban beszámoltunk, az ingatlan jelenlegi tulajdonosa, Vasile Tantas üzletember szívesen megválna az épülettől, és műemléképületről lévén szó, a kulturális minisztériumnak elővásárlási joga volt. Amivel azonban az intézmény nem kívánt élni.

„Sajnos a költségvetésünk nem tette lehetővé, hogy éljünk ezen lehetőséggel", mondta Kelemen Hunor szakminiszter hétfőn, a Szatmárnémetiben tett látogatása során. A kulturális miniszter hozzátette, hogy legalább kétszáz olyan épület van országszerte, amelyet hasonló módon ajánlottak fel a minisztériumnak megvételre.

Ebben az esetben a helyi közigazgatási szervekre szállt át az opciós jog, ám a jelek szerint azok sem kívánnak élni vele. Ilyés Gyula polgármester már akkor elmondta, hogy a városnak nincs erre pénze, Csehi Árpád, a Megyei Tanács (MT) elnöke pedig azt kifogásolta, hogy a felkérésben nem lévén semmilyen irányár, ez egy hatalmas zsákbamacska.

A tanácselnök hasonlóképpen nyilatkozott hétfőn is. Elmondta, hogy ilyen körülmények közepette az MT nem vállalhatja, hogy úgy vesz meg épületet, hogy annak fel sem tüntették az árát. „Visszaküldjük a dokumentumot a Kulturális Igazgatósághoz, hisz műemlékről lévén szó ezt az egészet ők közvetítik le, hogy ilyen feltételek mellett nincs vásárlás", mondta Csehi.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: