2013-12-07 12:29:46• hírek • MTI

Jim Morrison, a Doors énekese 70 éves lenne

Hetven éve, 1943. december 8-án született Jim Morrison amerikai rockénekes, szövegíró, a Doors együttes vezéregyénisége, az önpusztító életet élt, lázadó szellemű sztár. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

James Douglas Morrison néven született a Florida állambeli Melbourne-ben, apja az Egyesült Államok haditengerészetének admirálisa volt. Kötelességtudó, jól tanuló gyerek volt, ötéves korában szemtanúja volt egy közúti balesetnek, amely - bevallása szerint - egész életére kiható traumát okozott neki. Családjával Új-Mexikóban autóztak, amikor egy indián munkásokkal telezsúfolt teherautó balesetet szenvedett; a vérző holttestek látványa nyomán keletkezett félelmét később a Peace Frog című dalában énekelte meg.

Középiskolás korában kezdett az apai szigor ellen lázadni, de továbbra is lelkesen olvasott, szorgalmasan írta naplóját, az érettségijére szüleitől Nietzsche összegyűjtött műveit kérte. A Floridai Egyetemen viszont a dékán már az első évben megtanulta a nevét, ezért jobbnak látta új iskolát keresni. A Los Angeles-i UCLA-n folytatta, filmművészetet tanult, és belefogott a versírásba. Valósággal falta William Blake, Allen Ginsberg és Jack Kerouac műveit. Bohém életet élt, hónapokig csak konzervbabot és LSD-t fogyasztott, tanulmányait pedig csak azért fejezte be, mert nem akart részt venni a vietnámi háborúban és dolgozni sem volt kedve.

A rocktörténelem egyik legellentmondásosabb zenekarát, a Doors-t 1965-ben alapította meg Ray Manzarek billentyűs társaságában, akit az UCLA-n ismert meg. A formációhoz Robbie Krieger gitáros és John Densmore dobos csatlakozott, nevüket Aldous Huxley Doors of Perception című könyvétől kölcsönözték, amelyben az író a meszkalinnal kapcsolatos élményéről számol be. A Doors "motorja", énekese, sajátos hangulatú szövegeinek szerzője Morrison volt. 1967-ben jelent meg bemutatkozó albumuk, rajta a Light My Fire, amely a slágerlisták élére repítette a bandát. Korongjaikon Morrison sötét lírája eklektikus, pszichedelikus zenével párosult. Sorra adták ki sikerlemezeiket olyan klasszikussá vált dalokkal, mint a When The Music's Over, a The End, a Break On Through, a Roadhouse Blues és a Riders On The Storm.

A zenekar sikerei csúcsán volt, amikor Morrison magánélete és nyilvános szereplései mindinkább kezelhetetlenné váltak. Alkoholizmusa és kábítószer függősége egyre rosszabbodott, erőszakos színpadi kitöréseivel magára haragította a rendőrséget és a klubtulajdonosokat. Köztudottan fékezhetetlen nőfaló hírében állt, bár egész életében egyetlen szerelme és múzsája volt, Pamela Courson, akivel viharos, nyitott kapcsolatban élt. Leghíresebb románca Patricia Kennealy-hez fűzte, akit egy kelta pogány szertartás szerint feleségül is vett, bár soha nem éltek együtt.

A sorozatos botrányok és magánéleti mélypontok miatt Morrison mindinkább befelé fordult. 1969. március 1-jén egy floridai koncert alkalmával botrányos színpadi viselkedése miatt le is tartóztatták, a Doors kénytelen volt lemondani esedékes koncertjeit. A korábban már felvett album, a The Soft Parade jóvoltából a zenekar továbbra is a slágerlisták szereplője maradt, majd 1970-ben jelent meg a Morrison Hotel és az Absolutely Live, 1971-ben pedig az LA Woman című korong.

A zenélés mellett az énekes költői karrierről ábrándozott, két kötetet is kiadott. 1970. december 8-án, 27. születésnapján stúdióba vonult, és több tucat verset mondott magnóra. (Mások mellett ezek alapján született 1978-ban az An American Prayer című korong az együttes megmaradt tagjai zenéjével.)

Az 1969-es floridai incidens komoly következményekkel járt: Morrisont a bíróság nyolc hónap börtönre ítélte, és óvadék ellenében szabadon bocsátotta ugyan, de fellebbezési kérelmét elutasította. Az énekes nem akart börtönbe vonulni, és mivel a mögötte lévő évek teljes elkeseredettsége is rátelepedett, úgy döntött, befejezi a rockhoz kapcsolódó pályafutását. 1971 márciusában Pamelával Párizsba költözött, ahol leginkább irodalommal akart foglalkozni.

Mindössze 27 éves volt, amikor 1971. július 3-án Jim Morrisont holtan találták a fürdőkádjában. Többféle híresztelés is lábra kapott az esettel kapcsolatban, a rendőrség megállapítása szerint a halál oka szívelégtelenség volt, amelyhez hozzájárulhatott az alkohol és a kábítószer is. A rocksztárt a párizsi Pére Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra.

Halála után a Doors trióban még kiadott két lemezt, de ezek már nem voltak sikeresek. A 2000-es évektől Manzarek és Krieger újra együtt kezdett zenélni különböző énekesekkel (Ian Astbury, Dave Brock) és különböző nevek alatt (Doors of the 21st Century, Riders On The Storm, Manzarek-Kriger), repertoáron a régi sikerekkel. Manzarek idén májusban hunyt el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: