2017-06-11 11:49:30• hírek • refszatmar.eu

Isten rendezi életemet – Szolgatársaitól búcsúzott Sipos László

„Nem szerettem soha a szereplést és a nyilvánosságot.” – vallotta meg kibúcsúzó beszédében szolgatársainak a nyugdíjba vonuló Sipos László a lelkipásztorok júniusi közigazgatási gyűlésén.

Csütörtökön délelőtt a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatalában Sipos László szamoskrassói lelkipásztor hirdette az Úr szavát a Prédikátor Könyve 3. részének 1. verse alapján: „Mindennek megvan a rendelt ideje, és megvan az ideje az ég alatt minden eseménynek.” Isten kirendeli az időt a számunkra, az Ő kezében van az életünk. Ő rendelte a születésünket, Ő rendelte mellénk szeretteinket és Ő rendezi az én életemet is. – mondta a lelkész. Ő mindig adott erőt, hitet, reményt. Sipos a kolozsvári teológia és a Szatmár-Láncos Református Egyházközségben eltöltött segédlelkészi évei után Szamosdarán, majd az utolsó egy tucat évben Szamoskrassón szolgált, de a darai évek alatt Pusztadarócon és Atyában is lelkészkedett. Csak az utolsó tizenkét évben 236-szor temetett, sajnos a keresztelő mindennek alig több mint a tizede volt, ugyanígy az esküvők száma is. A lelkipásztor szűkszavúan, nem dicsekedve, beszélt az előző rendszer megpróbáltatásairól, a gyermekkor és ifjúkor örömeiről, visszahúzódottságáról, és különböző életszakaszairól, de vallotta, az élet ugyanúgy megy ezután is tovább.

Király Lajos esperes is köszöntötte a búcsúzót, megköszönte őszinteségét, de kihangsúlyozta: ezután is visszavárja a lelkészi közösségbe. Ugyanakkor elmondta: szeretné beindítani a nyugdíjas lelkészek bibliaóráját, melyre várja majd őt is. Nagy Erika missziói előadó és Máthé Róbert egyházmegyei lelkészértekezleti elnök is ajándékkal köszönte meg a szolgálatot. Kovács Sándor volt esperes meghatódottan köszöntötte egykori segédlelkésztársát.

Tolnay István a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese is megtisztelte jelenlétével az alkalmat. Mindezt azért, hogy meghívja a lelkésztársakat július 4-re a Károlyi kastélyba, a Károli Gáspár konferencianapra, ahol három érdekfeszítő előadást is meghallgathatnak majd a jelenlevők.

További aktuális ügyek megtárgyalását követően szeretetvendégséggel zárult az alkalom.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: